3p
A piac éledezésének egyik legjobb mutatója az alku mértékének csökkenése. Ha több a vevő, kisebb az eladó kompromisszumkészsége. A Belváros jól mutatja ezt a folyamatot, ahol nem ritka már a felfelé licitálás sem.

A piac éledezésének egyik legjobb mutatója az alku mértékének csökkenése. Ha több a vevő, kisebb az eladó kompromisszumkészsége. A Belváros jól mutatja ezt a folyamatot, ahol nem ritka már a felfelé licitálás sem.
Bár a budapesti ingatlanpiac legforgalmasabb kerületei a XI., XIII. és XIV. kerületek, ezek piaci részesedése a fővárosban gazdát cserélt teljes állományból nem változott sokat a válság előttihez képest - derül ki a Duna House elemzéséből.

A mostani fellendülés nem egységes, vannak jobban húzó lokációk. Ezek között a belváros emelkedik ki leginkább. Az V. kerület piaci részesedése 40 százalékkal javult 2007-hez képest, a VI. 30 százalékkal, a VII. pedig 20 százalékkal. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel több ingatlant vettek volna, hiszen a piac csökkent, de a teljes budapesti forgalomból kivett része ennyit tudott erősödni.

Nem áll az alku?

A Duna House által közvetített belvárosi ingatlanok adatait elemezve, az alku csökkenésén látni legjobban a kereslet növekedését. A 2013. szeptember-októberi összesített adatok alapján az átlagos vevői alku még 7 százalék körüli érték volt. Az idei első negyedévben ez lecsökkent 6,6 százalékra, a másodikban 5 százalékra, a harmadikban pedig eddig 4,9 az átlag. Ha csupán a szeptemberi, legfrissebb adatokat nézzük, az alku átlaga már csupán 4 százalék.

Feljebb is lehet tornázni az árat

Ez nem csak azt jelenti, hogy kisebb alkukra van lehetőség, hanem azt is, hogy újra nem ritka a vevők felfelé licitálása sem. Ha ezekben a hónapokban egy eladó reális áron, jó lokációban kínál megfelelő minőségű ingatlant, könnyen úgy járhat, hogy megrohamozzák a vevők és egymásra licitálnak.

A megfelelő minőség persze relatív, van olyan vásárló, aki kifejezetten a felújítandót keresi. Nemrég például egy 34 m2-es Teréz körúti ingatlan kelt el 8,5 milliós kínálati ár helyett 9,5 millióért. Ez a ritkább, inkább a jó minőséget keresik. A Hajós utcában egy 52 m2-es lakást 24 millióért szeretett volna eladni a vevő, végül 27,5-et kapott érte.

Az ilyen extrém eset nem gyakori, a fölé kínálás általában 1-3 százalék körüli, hiszen néha néhány-százezer forint is elegendő, hogy kiüsse valaki a vetélytársakat a pozíciójából.

További növekedés jöhet

A Duna House elemzése szerint a jelenség megfigyelhető országszerte, de egyelőre mindenképp csak a forgalmasabb lokációkban. Az árak ennek hatására hosszabb távon mindenképp emelkedhetnek majd, mint ahogy az ingatlanközvetítő árindexéből ez ki is derült.

Az idei II. negyedévben hosszú idő után felfelé mozdultak az árak és nem volna meglepő, ha az október elején megjelenő III. negyedéves adat további emelkedést mutatna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG