3p
Vagy csak ennyit engedhetnek meg maguknak. Az otthonterkep.hu elemzése szerint nagy a kereslet az 50 négyzetméter alatti lakásokra, azonban a csok megjelenésével és a feltételrendszer későbbi kibővítésével ismét emelkedett a nagyobb alapterületű lakások iránti kereslet. A növekvő árak azonban sokakat visszatartottak 2016-ban a vásárlástól, de az új építésű lakások visszahozták a vásárlási kedvet.

Az elmúlt év során csökkent a kereslet a nagyobb alapterületű otthonok iránt, ezzel párhuzamosan azonban egyre többen vágynak 50 négyzetméternél kisebb lakásra - áll az otthonterkep.hu legfrissebb elemzésében. Az új építésű és újszerű lakóingatlanok népszerűsége 2016-ban 10 százalékkal csökkent, a negyedik negyedévben azonban növekedésnek indult.

Csoktól függ a méret?

A lakástípusok keresettsége többféle tényező függvénye, melyek együttesen alakítják, hogy trendszerűen éppen milyen ingatlanokat szeretnének vásárolni az emberek. Ilyen markáns tényező például a szezonalitás, hiszen a nyári hónapokban inkább az egyetemre készülők szülei aktívak a piacon, akik első lakásként feltehetően kisebb alapterületű lakást vásárolnak.

Hasonlóan erős befolyással bír azonban az állami támogatás rendszere is. Az otthonterkep.hu keresési statisztikákon alapuló elemzése alátámasztja ezt, hiszen a csok kibővítése és annak módosításai pontosan leolvashatók a statisztikákból. Jól látható, hogy az év első felében, a csok hatására 2-3 százalékkal többen kerestek a nagyobb alapterületű ingatlanokra, hiszen ekkor még az alapterület szempontjából is szigorúbb feltételekkel kellett számolniuk az igénylőknek. Ennek következtében azonban visszaesett a kislakások iránti kereslet.

Szebbet, jobbat

„Magyarországon a legfontosabb probléma a lakáspiacon nem a darabszám hiánya, hanem a meglévő állomány átlagos mérete és minősége. Az új lakóházak építése persze lassú és kis lépésekkel folyamatosan tud javítani ezen a helyzeten, elsősorban a minőségen, ám a teljes megújulás még nagyon messze van annak ellenére, hogy nagy számban újítja fel a lakosság az otthonát. Nem csoda, hogy jelenleg a hazai felső- és középosztály, illetve számos külföldi magánbefektető által generált piacon jelentős az újszerű és új építésű lakások kereslete. A befektetni vágyók körében pedig a legnépszerűbbek a kisebb, 1 vagy 1,5 szobás lakások.”- fűzte hozzá Ditróy Gergely a cég vezető elemzője.

Az igénylés körülményeinek tisztázódása, az egyéb állami intézkedések és a piaci felhajtás azonban kemény áremelkedést idézett elő, ami visszavetette a lakásvásárlókat, hiszen, ha drágább az alapterület, akkor logikus megoldás, hogy kisebbet kell keresni. Ennek következtében 2016 februárjától decemberig csaknem 9 százalékkal többen kerestek az 50 négyzetméter alatti otthonokra. Ez azonban a keresőket egy egyszerű közgazdaságtani törvénybe kényszeríti, miszerint minél nagyobb a kereslet egy termék iránt, annál magasabb árra lehet számítani.

Az újlakások mindent visznek?

A legmagasabb mértékű otthonteremtési kedvezmény 3 gyermek vállalása és új építésű ingatlan vásárlása esetén vehető igénybe. Az év eleji csok-lázban 4 százalékkal többen érdeklődtek az új építésű és az újszerű otthonok iránt, ezzel egy időben azonban a felújított és jó állapotú ingatlanok kereslete csökkent. Az újlakások ősz elején érték el a mélypontot (43 százalék), ezután aztán ismét emelkedni kezdett az ilyen irányú keresések száma. Ennek hátterében a lakóparkok intenzív kommunikációja állhat, illetve az, hogy kezdik megtalálni célközönségüket az ilyen típusú ingatlanok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG