5p
Nem lassult a növekedés az országos újlakás-piacon 2018-ban sem: a fővárosban 469-re, míg a vidéki megyei jogú városokban 290-re nőtt az elérhető projektek száma, miközben az értékesítettség aránya is fokozatosan nő - derült ki egy felmérésből. Idén az adásvételek száma várhatóan megközelítheti a 2018 végére várt 160 ezres számot.
Kép forrása: MTI

Továbbra is bővül a magyarországi újlakás-piac: 2017 és 2018 decembere közt 11-gyel, 469-re nőtt a megvalósítás különböző szakaszaiban lévő projektek száma, miközben az épülő és tervezett lakásállomány 8,5 százalékkal bővülve elérte a 32 300-as számot - derül ki az Otthon Centrum legújabb újlakás-piaci felméréséből. Ezzel párhuzamosan az értékesítettség aránya is javult: míg 2017 utolsó hónapjában a felmért lakáskínálat 53,4 százaléka volt leköthető, addig egy évvel később már csupán 47,7 százalékát kínálták eladásra.

Budapesten a legtöbb projekt a XIII. kerületben valósul meg, ahol 94 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat: ez a megvalósítás különböző fázisában lévő fővárosi társasház projektek ötödét jelenti - mondja Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Kerület Projektek száma Épülő lakásszám Projekten belüli átlagos lakásszám Átlag fajlagos kínálati ár (Ft/nm) Szabad lakások aránya
I. 6 196 32,7 1 332 996 61,20%
II. 39 621 15,9 1 315 100 42,20%
III. 54 1 268 23,5 876 434 46,80%
IV. 23 1 262 54,9 760 484 50,10%
V. 6 251 41,8 2 032 955 42,20%
VI. 23 553 24 1 180 479 32,00%
VII. 10 686 68,6 879 643 34,10%
VIII. 33 2 247 68,1 841 008 32,60%
IX. 29 3 486 120,2 839 092 48,50%
X. 10 1 232 123,2 673 979 42,30%
XI. 50 8 115 162,3 898 242 61,30%
XII. 18 272 15,1 1 570 476 54,80%
XIII. 94 9 093 96,7 870 003 39,30%
XIV. 29 1 794 61,9 811 345 57,40%
XV. 4 112 28 735 378 58,00%
XVI. 7 112 16 522 779 32,10%
XVII. 2 53 26,5 744 228 20,80%
XVIII. 5 74 14,8 612 389 56,80%
XIX. 7 241 34,4 642 556 59,80%
XX. 7 228 32,6 657 559 48,70%
XXI. 1 31 31 648 005 100,00%
XXII. 5 179 35,8 556 088 15,60%
XXIII. 7 202 28,9 471 364 73,80%
Budapest 469 32 308 68,9 892 696 47,70%

Szintén kiemelkedő a beruházások száma alapján Budán a III. kerület 54, a XI. kerület 50, és II. kerület 39 projekttel. A pesti oldalon pedig Ferencváros (IX. kerület) és Zugló (XIV. kerület) 29-29 projekttel, míg Józsefváros (VIII. kerület) 33 projekttel került az élvonalba - teszi hozzá a szakértő.

2018-ban egy újépítésű lakás átlagos négyzetméterára a fővárosban 892 ezer forint volt, ami 16,8 százalékos éves növekedést jelent. A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V., VI. és az XII. kerületeket jellemezte, ahol 1 millió forint feletti négyzetméteráron kínálták az újépítésű lakásokat megvételre. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 500 és 760 ezer forint közötti összeget kellett egy újlakás négyzetméteréért fizetni 2018-ban.

Győrben, Debrecenben és Szegeden épül a legtöbb lakás

Az Otthon Centrum a megyei jogú városokban végzett felmérése alapján 290 társasházi lakás projekt volt elérhető 2018 decemberében, ezekben összesen 8 770 új lakást hirdettek megvételre - mondja Soóki-Tóth Gábor. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert: itt épül az online meghirdetett újlakás projektek 48,3 százaléka. A legtöbb lakás Győrben, Debrecenben és Szegeden épült, ahol sorban 1530, 1080 és 1050 új lakást kínáltak megvételre. Soóki-Tóth Gábor elmondása szerint a legdrágább vidéki projekt Pécsett ismert, ahol egy négyzetmétert 740 ezer forintért kínál a beruházó, míg a legolcsóbb, 190 ezer forintos négyzetméterárral egy miskolci projekt rendelkezik.

Város Projektek száma Összes épülő lakás

Átlagos kínálati lakásár (Ft/nm)

Szabad lakások aránya

Békéscsaba 6 111 368 343 71,20%
Békéscsaba 4 89 343 558 82,00%
Debrecen 35 1082 507 231 23,30%
Dunaújváros 1 4 100,00%
Eger 8 254 441 665 41,30%
Érd 6 67 413 427 74,60%
Győr 35 1527 448 931 41,40%
Hódmezővásárhely 3 36 353 298 75,00%
Kaposvár 3 58 392 805 13,80%
Kecskemét 19 623 466 931 44,60%
Miskolc 17 736 399 767 51,10%
Nagykanizsa 5 75 367 657 25,30%
Nyíregyháza 12 305 402 899 33,80%
Pécs 35 669 528 156 50,50%
Salgótarján 0
Sopron 14 380 523 873 42,90%
Szeged 35 1050 485 126 68,10%
Székesfehérvár 20 677 504 987 36,20%
Szekszárd 1 6 375 692 100,00%
Szolnok 3 39 337 299 74,40%
Szombathely 17 574 418 216 49,70%
Tatabánya 2 148 415 637 39,90%
Veszprém 6 154 469 248 64,90%
Zalaegerszeg 10 220 428 758 45,50%
Megyei jogú városok 291 8773 456 313 45,20%


Mit hoz 2019?

Ami a teljes ingatlanpiacot érinti – a használt lakásokat is beleértve – az Otthon Centrum az idén is a 2018-hoz hasonló erős évre számít. Soóki-Tóth Gábor szerint a 2018-ra becsült közel 160 ezer adásvételt 2019-ben is elérheti a hazai ingatlanpiac. Folytatódik a fővárosi adás-vételek arányának enyhe csökkenése, miközben tovább erősödik a budapesti és a megyei jogú városok agglomerációjában található települések ingatlanpiaca, ahol az építési tevékenység is élénk lesz – köszönhetően a saját célú családi házak építésének.

Növekedés várható Budapest külső kerületeiben is, azonban a befektetői érdeklődés továbbra is a belső városrészek újépítésű lakásaira összpontosul, hiszen kiadás szempontjából ezek a legkedvezőbbek. Az Otthon Centrum 2019-ben sem számít drasztikus árcsökkenésre, de a legdrágább szegmensekben már enyhülni fog a növekedés dinamikája.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
Ingatlan A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:54
Két negyedév alatt ennyit pakoltak át a befektetők állampapírból az ingatlanpiacra az MNB friss jelentése szerint. Meg is ugrottak az árak.
Ingatlan Hiába gyűlnek a felhők, jött egy jó hír is az ingatlanpiacról
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 16:48
A kereskedelmi ingatlanok terén jó hírek érkeztek.
Ingatlan Lecövekeltek a lakáseladók
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 13:51
Egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
Ingatlan Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a hosszú hétvégén!
Márkázott tartalom | 2025. május 14. 09:43
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették.
Ingatlan Lassan új szelek fújnak? Fordulat előtt a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 13:36
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant – ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Ingatlan Nem hiszi el, hogy mennyibe kerül egy négyzetméter
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 11:26
Éves összevetésben viszont már 19 százalékkal magasabbak az áprilisi lakásárak Budapesten.
Ingatlan Időben vett állampapírt? Akkor ennek most mások is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 15:21
Az elemzők is reagáltak a KSH kedd reggeli közlésére, miszerint az első negyedévben ugyan országos szinten kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ám a kiadott lakásengedélyek száma nőtt, igaz, csak Budapesten.
Ingatlan Véget érhet a drágulási horror a lakáspiacon?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 14:21
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG