4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Gyengén muzsikált az augusztusi ingatlanpiac, szakértők azonban nem aggódnak.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az elmúlt fél év legalacsonyabb forgalmát mutatta az augusztusi adás-vételi mennyiség az ingatlanpia­con, ám ez a csekély visszaesés szezonális jellegű. Tavaly ugyanekkor 23 százalékkal kisebb forgalmat becsült a Duna House, két éve pedig alig haladta meg a 7000-et az ebben a hónapban eladott ingatlanok száma. Becslésünk szerint az első nyolc hónapban így összesen közel 92 ezer adás-vétel bonyolódott, ami már most meghaladja több válság utáni teljes év forgalmát. Tavaly ugyanebben az időszakban 64 ezer közeli tranzakciót becsült a cég, ami 44 százalékkal gyengébb forgalmat jelentett. A júliusival megegyező szintet mu­tatott augusztusban a Kereslet Index. A 93 százalékpontos érték bár az idei év legalacsonyabb szintje, de ez szezonálisan indokolható érték, amely így is magasabb mint 2014-ben bármelyik hónapban.

Ennyi most egy panel

A Duna House által közvetített ingatlanok adatai alapján augusztusban Kelet-Magyarországon a panele­ket 134-, a téglaépítésű lakásokat 165 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták. Az ország nyugati felén a panelt 142-, a téglalakást 212 ezerért vették. A főváros budai oldalán 264-, Pesten 270 ezer forintot fizettek a panelek négyzetméteréért, a téglaépítésű lakásokat pedig Budán 395-, Pesten 279-, a Belvárosban pedig átlagosan 475 ezerért vették.

Augusztusban a közvetített ingatlanok 3-4 százaléka volt újépítésű. Felújítandót a fővárosban és Nyugat-Ma­gyarországon vettek leginkább, ahol nagyjából minden tizedik ilyen volt, míg az ország többi részén ennek fele volt jellemző. Az ország nagy részén inkább a kiváló minőséget vették a tranzakciók negyedében, ki­véve Nyugat-Magyarországon, ahol minden ötödik volt ilyen.

A Duna House hálózat által az adott időszakban az adott területen értékesített ingatlanok vételára alapján

Budapest legnépszerűbb kerületei

A Budapesten vásárolni szándékozók közel 21 százaléka megjelölte (többek közt) a XIII. kerületet, mint po­tenciális lokációt, ezzel továbbra is a legnépszerűbb kerület a fővárosban. A leendő vevők 17-18 százaléka kedveli még a VI., VII., IX. és XI. kerületeket is, de az ezt övező területek sem kevésbé népszerűek. A külsőbb pesti kerületeket a vevők 6-7 százaléka keresi.

Könnyen vevőre talál a családi ház

A családi házukat eladóknak nem kellett sokat csökkenteni az eredetileg elképzelt árból, csupán 4 százalékot országszerte, hogy érdeklődőt találjanak. A vevők ezekből 7-9 százalékot tudtak tovább alkudni. A panelek eseté­ben mindössze 1 százalék árlevitelre volt szükség és a vevői alku is mindössze 3 százalék volt Budapesten és 5 százalék vidéken. A téglaépítésűeknél a fővárosban szintén alacsony, 1 százalék árlevitelt követően átlag 3 százalék alku volt, vidéken 2 százalék árcsökkentés után 5 százalékot tudtak alkudni.

Akik nem otthont keresnek

Augusztusban nagyon magas volt a befektetők aránya a fővárosban. A vásárlás okára választ adó vevők 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ez áll a háttérben. Vidéken a válaszadó vevők 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés állt a vásárlás hátterében. Majdnem minden negyedik vevő elsőlakás vásárlónak vallotta magát. A befektetők vidéken csak a harmadik legnagyobb vevői csoport volt, 20 százalékos piaci jelen­léttel. Budapesten a válaszadó eladók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az értékesítés oka a nagyobb lakásba költözés volt. További 20-20 százalék bevallása alapján örökölt ingatlant értékesített, vagy kisebb lakásba sze­retne költözni. Vidéken minden harmadik eladó örökölt ingatlant értékesített, átlag 8,4 millió forint bevételre szert téve.

A Duna House által augusztusban lezárt tranzakciók adatai alapján vidéken az esetek 41 százalékában vásároltak 40-60 m2 közötti ingatlant és 22 százalékban 60-80 m2-est. A nagyméretű, 160 m2 fölötti kategóriát a vevők 4 százaléka választotta. Pest megyében már a vevők 8 százaléka vásárolta a legnagyobb méretet. A két legnépszerűbb kategória itt is a 40-60 és a 60-80 m2 közöttiek, melyeket a vevők 22-23 százaléka vásárolt.

Budán a legtöbb tranzakció a 400 ezer Forint/m2-nél drágább ársávban zajlott, a vevők 37 százaléka választotta ezt. Pesten szintén itt történt a legtöbb vásárlás 21 százalékban, de a korábban is favorit 200-250 ezer Forint/m2 kategóriát is a vevők ötöde vásárolta. A főváros mindkét oldalán a 40-60 m2 közötti lakásokat vették legtöbben, nagyjából az esetek 40 százalékában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG