A kormányszóvivő kifejtette, aki érdemben átgondolja a kérdést, nem vitatkozhat a kormány céljaival, hogy minőségibb felsőoktatást teremtsen, kevesebb legyen a lemorzsolódó hallgató, aki nem szerez diplomát, az egyetemen eltöltött idő közeledjen az adott szak elvégzéséhez szükséges időhöz, és a diákok olyan diplomát kapjanak, amely segíti az elhelyezkedésüket. A kormány intézkedései ezt szolgálják - jelentette ki.
Komoly probléma, hogy milyen hatása lesz a nemzetgazdaságra, a társadalomra, ha az állam pénzén képzett hallgatók külföldre mennek - fogalmazott. Hozzátette, ez más országokban is megoldandó kérdés, és például Svédországban és Németországban is létezik hallgatói szerződés ennek orvoslására.
Hangsúlyozta, az egyetemre bejutókat arra ösztönzik, hogy szerezzenek diplomát és törekedjenek arra, hogy Magyarországon helyezkedjenek el.
A diákoknak joguk van a véleményük kifejezésére, de a kormány mindent megtett, hogy a félelmeket, amelyek "alapvetően alaptalanok" voltak, eloszlassa, így már a fiatalokon múlik, mikor látják be, hogy az általuk követelt feltételek jelentős része már teljesült - vélekedett.
Kiss Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja a műsorban azt mondta, nem büntető, szankció jellegű szerződésekkel kellene itthon tartani a fiatalokat, hanem azokat a problémákat kellene megoldani, amelyek miatt el akarnak menni az országból. Nagy veszélyt jelent, hogy sokan már a diploma előtt elvándorolnak, mert olyan nagy bizonytalanság alakult ki a felsőoktatás körül, hogy inkább külföldön tanulnak - közölte.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
A felsőoktatási keretszámok eltörlésével a kormánynak az a célja, hogy letisztultabb, kevésbé bonyolult, átláthatóbb rendszer jöjjön létre - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a TV2 Mokka című műsorában csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
10 perce
-
Mi történt? Az USA felfüggeszti a vízumok elbírálását
18 perce
-
A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
40 perce
-
Az USA lefoglalta a hatodik venezuelai tankerhajót
körülbelül 1 órája
-
Jókedvűen nyitottak a tengerentúli börzék
körülbelül 1 órája
-
EBRD: rekordot döntöttek a működési térségnek nyújtott tavalyi finanszírozások
2 órája
-
Nagy bejelentést tett a Hamász
2 órája
Mfor.hu Top24
- Most igazán jelentős bírságot szabtak ki Balázsékra
- Nem konzultál, petíciót indít a kormány
- Nagyon bepöccent Magyar Péter
- Kiderült, miért nem egy napon utalják a nyugdíjakat – Lázár János mégsem szállt ki a munkából? Ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Feszesebb piaci környezetet vetít előre az OPEC
- A kormány megmentheti Kósa Lajos rokonának agrárcégét
- Visszatért a Földre négy űrhajósával a SpaceX kapszula a rejtélyes megbetegedés miatt
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Heti top
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
Havi top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Friss
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Pozitív fordulat a cégvilágban: újra mernek tervezni a vállalkozások
16:56
-
A japán autók nimbuszát Európában nem tudta megrendíteni a kínai nyomulás, sőt rekordeladás történt
15:57
-
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban
15:30
-
Cukor, édesség, érc: ezek húzták fel a német nagykereskedelmi árakat
14:24
-
Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába
13:37
Turizmus Online cikkei
-
Igazgatóváltás a CPI Hotels hazai egységeinek élén
12:46
-
Módosul a Wizz Air közel-keleti járatainak útvonala
12:41
-
A szakmai szervezetek tiltakoztak – újratárgyalják a hazai útdíjrendszert
11:30
-
Lufthansa: nem közlekednek az izraeli éjszakai járatok
10:49
-
Nemzetközi elismerés a Sziget Fesztiválnak
10:41
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
top 24
-
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
2026. január 15. 06:40
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Így reagált a tőzsde a Mol nagy bejelentésére
2026. január 14. 19:08
-
Nem csak Dánia küld katonákat Grönlandra
2026. január 14. 19:47
-
Donald Trump meghátrált Kína erejétől
2026. január 15. 07:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 28,3 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel 120 679,89 pontos történelmi csúcson zárt csütörtökön. 
