Változatlanul a rekordot jelentő 12,1 százalék volt a munkanélküliség novemberben az euróövezetben. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán közölt adatok megfelelnek az elemzői várakozásoknak.
A mutató március óta áll 12,1 százalékon. Ez azt jelenti, hogy 19 millió 241 ezer embernek nincs állása a december végéig még 17 tagú euróövezetben. Az EU mind a 28 tagállamát alapul véve 10,9 százalék volt a munkanélküliség 2013 utolsó őszi hónapjában. Ez 26 millió 553 ezer állástalant jelent.
A horvátoknál a legrosszabb a helyzet
Az EU teljes területén a munkanélküliség átlaga két éve folyamatosan meghaladja a 10 százalékot. Előtte 11 éven át nem volt ilyen magas.
Az EU-tagállamok közül Ausztriában és Németországban a legalacsonyabb az állástalanok aránya, 4,8, illetve 5,2 százalék. A sereghajtó Görögország és Spanyolország 27 százalék körüli mutatóval.
Az átlagot meghaladó a munkanélküliség Horvátországban (18,6 százalék), Cipruson (17,3) Portugáliában (15,5 százalék), Szlovákiában (14,0 százalék), Bulgáriában (12,9 százalék), Olaszországban (12,7 százalék), Írországban (12,3 százalék), Lettországban (12,0 százalék) és Litvániában (11,3 százalék).
Olaszországban 37 éves rekordot döntött a munkanélküliség; most mérték a legmagasabb arányt azóta, hogy 1977-ben elkezdték a statisztikai adatfelvételt.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A forint is érzi, hogy kicsit engedett a tél szorítása
3 órája
-
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
4 órája
-
Mindenki túlélhette volna a borzalmas koreai légikatasztrófát egy friss jelentés szerint
4 órája
-
Grönland miatt az EU új európai biztonsági stratégián dolgozik
4 órája
-
A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
5 órája
-
Mi történt? Az USA felfüggeszti a vízumok elbírálását
5 órája
-
A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
5 órája
- Változnak a fizetések Magyarországon, futótűzként terjed a fizetési kérelem
- Ennek igazán fognak örülni a lakásvásárlók
- Nagy Mártonék meg akarják lepni az éttermek tulajdonosait
- Nem konzultál, petíciót indít a kormány
- E számoktól megrettenhet Nagy Márton
- A kormány megmentheti Kósa Lajos rokonának agrárcégét
- Bécsben tudtuk meg, hogy mennyivel nőhet idén a magyar gazdaság
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
A brüsszeli lap szerint idén a magyar a legfontosabb választás az EU-ban.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Pozitív fordulat a cégvilágban: újra mernek tervezni a vállalkozások
16:56
-
A japán autók nimbuszát Európában nem tudta megrendíteni a kínai nyomulás, sőt rekordeladás történt
15:57
-
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban
15:30
-
Cukor, édesség, érc: ezek húzták fel a német nagykereskedelmi árakat
14:24
-
Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába
13:37
-
Igazgatóváltás a CPI Hotels budapesti csoportjának élén
15:46
-
Hét százalékos áfa a németeknél – éttermekben és a cateringnél is
13:43
-
Módosul a Wizz Air közel-keleti járatainak útvonala
12:41
-
A szakmai szervezetek tiltakoztak – újratárgyalják a hazai útdíjrendszert
11:30
-
Lufthansa: nem közlekednek az izraeli éjszakai járatok
10:49
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
2026. január 15. 06:40
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Donald Trump meghátrált Kína erejétől
2026. január 15. 07:40
-
Életbevágó kijelentést tett az iráni külügyminiszter
2026. január 15. 08:01
-
Trump bunkósbotja: az amerikai politika veszélyes embere vetett szemet Grönlandra
2026. január 15. 05:59
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 
