1p
A görögök után a magyarok látják legsötétebben a jövőt: hazánkban a munkavállalók 78 százaléka számít a gazdasági helyzet további súlyosbodására. A Randstad Workmonitor adatai szerint a többség úgy gondolja, nem fog fizetésemelést kapni 2013-ban.
A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. Magyarországon összesen 4860, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

Egyre borúlátóbban ítélik meg a magyarok a gazdasági helyzetet a Randstad Workmonitor adatai szerint: míg 2010 végén a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka gondolta úgy, hogy a következő esztendőben növekedni fognak a bevételei, két év alatt a bizakodók aránya 45 százalékra csökkent. A felmérésben részt vevők 94 százaléka szerint rossz állapotban van az ország gazdasága, és 78 százalék gondolja úgy, hogy 2013-ban tovább romlik a helyzet.

A nemzetközi felmérés alapján a magyaroknál csak a görögök borúlátóbbak: náluk 84 százalék számít recesszióra az új évben. Gazdasági növekedést a magyarok közül csak 13 százalék vár, míg a szlovákoknál 22 százalék, a lengyeleknél 28 százalék, a németeknél pedig 48 százalék bízik abban, hogy 2013-ban javulni fog a helyzet.

Nem lesz keret fizetésemelésre

A Randstad Workmonitor adatai szerint a magyarok 55 százaléka gondolja úgy, hogy 2013-ban nem fog fizetésemelést kapni. A férfiak valamivel bizakodóbbak: közülük 48 százalék számít a jövedelme növekedésére, míg a nőknél csak 42 százalék.

Ez az eredmény valószínűleg összefügg azzal, hogy mit gondolnak a megkérdezettek a munkáltatójuk gazdasági helyzetéről. A felmérésben részt vevők többsége, 60 százaléka szerint a munkahelye pénzügyi helyzete 2013-ban nem fog javulni, ebből következően valószínűleg a fizetésemelést sem tudja majd kigazdálkodni – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.


A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG