Nem önmagában a külső körülmények determinálják egy-egy cég sorsát, a siker vagy kudarc sokkal inkább azon múlik, hogy a vállalkozás hogyan alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez, és miként szervezi újjá saját belső világát, működését – derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. által készített felmérésből.
A vállalatok majdnem 60 százaléka küzd belső gondokkal
A vállalatok csaknem kétharmada jelölte meg problémái gyökereként a belső kihívásokat, miközben 17 százalékuk okolta a gazdasági válságot, 11 százalékuk pedig a jogi környezetet is megemlítette a bajok forrásaként.
A tanácsadó társaság évente végzett kutatásából az is kiderül, hogy a belső problémák súlya növekvőben van, ugyanakkor változnak a hangsúlyok. Míg például 2011-ben a tőkehelyzet stabilizálása, a cégcsoportba tartozó társaságok struktúrájának, aktivitásának újragondolása és kiegyensúlyozása jelentette a leginkább megoldandó feladatot, addig tavaly az értékesítés szervezeti nehézségei és a vállalatirányítás változása került a belső kihívások élére. Emellett csaknem megduplázódott azoknak a társaságoknak az aránya, amelyeknél problémát jelentett a munkaerő menedzsmentje.
A külső kihívások leküzdésének origója
Természetesen a belső vállalati problémák nem függetleníthetők teljes mértékben a külső gazdasági környezettől, de az eredmények rávilágítanak arra, hogy a cégek saját belső működésének áramvonalasítása, folyamataik ésszerű összehangolása, a lehetséges tartalékok, szunnyadó erőforrások feltárása és kiaknázása jelenti a legkomolyabb kihívást – mondta Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Ez az origója annak, hogy a társaságok sikeresen megbirkózzanak a külső kihívásokkal: ellensúlyozzák a gazdasági válság hatásait, megoldást találjanak a külső piaci nehézségekre, valamint az adó- és jogi környezethez való alkalmazkodásra.
Egyre nagyobb a nyomás
A sikeres belső építkezés azért is egyre fontosabb, mert a kutatás szerint az elhúzódó válság egyre több magyar vállalkozás életében okoz mélyülő problémákat.
A külső, piaci kihívások közül tavaly is leggyakrabban a vevői kör beszűkülése, a korábbi megrendelés-állomány visszaesése okozott problémát. Ez egyébként eszkalálódni látszik, hiszen míg 2011-ben csaknem a vállalatok 50 százaléka panaszkodott erre, addig 2012-ben már 62 százalékuk. Ezzel párhuzamosan a vállalatoknak meg kellett küzdeni a konkurencia erősödésével, illetve a beszállítóikkal is. Mindebből az is következett, hogy belülről erősödött a bevételnövelés igényéből fakadó, új ügyfelek megszerzésére irányuló nyomás.
A gyengélkedő nemzetközi és hazai gazdasági klímánál sokkal jobban megnehezítik a vállalatok életét a belső problémák, vagyis a válságra adható megfelelő válaszok megtalálásának belülről fakadó nehézségei – derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. friss vállalati kutatásából.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megint ölt a Tesla önvezető járgánya: Musk is megszólalt – videó
17 perce
-
Putyin közel másfél órán át magyarázott telefonon Trumpnak
körülbelül 1 órája
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
körülbelül 1 órája
-
Szörnyű tragédiára derült fény
2 órája
-
Trump is ivószünetre kényszerült
2 órája
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
3 órája
-
Foci-vb: ünneprontók ünnepe
3 órája
Mfor.hu Top24
- Vitézy Dávid újabb csontvázra bukkant
- Hogyan alakíthatja át a Tisza-kormány a kamattámogatások rendszerét? Interjú
- Tarol a magyarok egyik kedvenc autómárkája
- Belerondítottak Trump ünneplésébe
- Őrjönghet Putyin: Zelenszkijék már a történelmi bástyáját ostromolják
- Orbán Viktor önkényuralomtól tart
- Lemaradva Európától: ebben még fejlődnie kell Magyarországnak – A hét ábrája
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Szörnyű tragédiára derült fény
A nyugat-afrikai Togóban többen meghaltak a június végén keletkezett árvizekben.
2 órája
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
20 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Szokatlan esemény töri meg a futball világbajnokságot július 1-jén
11:03
-
Kína válhat a klímatárgyalások kulcsszereplőjévé?
10:06
-
Hihetetlen adatok derültek ki az autókoncessziós közpénzekről
09:10
-
Az OTP vitte el a BUX-pálmát júniusban
08:15
-
Célkeresztben a magyar cégek: felpezsdülhet a felvásárlási piac
05:22
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
2026. július 4. 11:47
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10




