4p
KKV
Magyarországon 2010 óta csökken a norvég és egyesült államokbeli érdekeltséggel rendelkező hazai cégek száma – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Ezek a cégek összességében még mindig ezermilliárdos árbevétellel és kétezer milliárdos saját tőkével bírnak, így fontos részei a magyar gazdaságnak.

A Magyarországon számtalan formában jelen lévő külföldi tőke mára már nélkülözhetetlen részévé vált a gazdaság egészséges fejlődésének. A legfontosabb a hazai cégekbe közvetlenül befektetett tőke, valamint az állampapírokon, pénzintézeteken, befektetési és kockázati alapokon, illetve a tőzsdén keresztül áramló forgalom, de nem szabad elfeledkezni a külföldiek ingatlanbefektetéseiről sem. A hazai vállalatokban jelen lévő külföldi tőke érdekessége, hogy a tulajdoni jogviszony a cégtörvény értelmében nyilvános, így jól kezelhető fokmérője a tőkeáramlásnak.

Elhagyott minket ezer amerikai cég

Amerikai vagy norvég érdekeltségűnek számít egy cég, ha közvetlen tulajdonosai vagy azok tulajdonosai között van egyesült államokbeli vagy norvég székhelyű cég, esetleg magánszemély. Ha a vizsgált időszakban bármikor volt a feltételeknek megfelelő érdekeltség, akkor az adott cég éves beszámolója bekerült az aggregált statisztikába. Az elemzés nem veszi figyelembe a tulajdoni hányadokat, csak a befolyás létezésének tényét.

2010 elején még 4800 amerikai vagy norvég érdekeltségű magyar cég működött Magyarországon, ezek száma mára 3900 alá csökkent – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Az igazgató szerint a 20 százalékos visszaesés mögött az amerikai jelenlét csökkenése áll: míg a norvég érdekeltségű társaságok száma 100 körül stagnált, az egyesült államokbeli tulajdonúaké 4700-ról 3700-ra esett vissza.

Az Opten adataiból az is kiderül, hogy az elmúlt öt évben közel 20 ezer fővel esett az amerikai érdekeltségű cégekben foglalkoztatottak száma, ami a tulajdonosváltások miatt nem feltétlenül elbocsátásokat jelent, de az amerikai befolyás mértékének csökkenését mindenképpen. Fontos azonban látni, hogy e vállalkozások számának alakulása nem követte a hazai trendeket, hiszen ugyanebben az időszakban a Magyarországon működő cégek száma emelkedett.

35 ezren dolgoznak nekik, 83 milliárd társasági adót fizettek

Az Opten adatai szerint a napjainkban is működő amerikai és norvég érdekeltségű társaságok mindazonáltal jelenleg is megkerülhetetlenek a magyar gazdaságban. 2013-as összárbevételük meghaladta az 1200 milliárd forintot, saját tőkéjük pedig közel 2500 milliárd forint volt. A 35 ezer fős alkalmazotti létszámról és az elmúlt öt évben – csak társasági adó formájában – befizetett 83 milliárd forint adóról sem szabad megfeledkezni.

Mennyit keresnek nálunk?

A kisebb számú norvégiai érdekeltségben – elsősorban a Telenornak köszönhetően – nagyobb a tőkekoncentráció, mint amerikai társaikban. 2013-ban a 100 norvég tulajdonú cég 168 milliárd forint saját tőke mellett 183 milliárd forint árbevételt, a 3700 amerikai vállalat 2267 milliárd forint saját tőke mellett 1094 milliárd forint árbevételt ért el - közölte az Opten.

Mit adtak nekünk a rómaiak?
(Részlet a Brian élete c. filmből)

Reg: Elvették mindenünket a nyomorultak, kiszipolyoztak minket. És nem csak minket, apáinkat is. És apáink apáit is.
Loretta: És apáink apáinak apáit is.
Reg: Igen.
Loretta: És apáink apáinak apáinak az apáit is. És...
Reg: Jól van, Stan, ne lovalld bele magad. És mit adtak nekünk mindezért cserébe?
Xerxes: Vízvezetéket.
Reg: Mit?
Xerxes: Vízvezetéket.
Reg: Ó, igen, igen. Azt ők adták, igen. Ez igaz.
3. katona: És a csatornázást.
Loretta: Ó, igen, a csatornázást. Ne feledd, hogy milyen volt a város előtte!
Reg: Jól van, elfogadom a vízvezetéket meg a csatornát. Ezt a két dolgot ők csinálták.
Matthias: És az utakat.
Reg: Persze, nyilvánvalóan az utakat. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve az utaktól, a vízvezetéktől, a csatornáktól...
Katona: Öntözés.
Xerxes: Gyógyászat.
2. katona: Oktatás.
Reg: Jó, jó, elég volt. Elég.
1. katona: És a bor.
Francis: Igen, igen, az tényleg nagyon hiányozna, Reg, ha a rómaiak elmennének. A bor.
Katona: Népfürdők.
Loretta: És, hogy jó a közbiztonság az utcákon este is, Reg.
Francis: Nagyon jól tudják, hogy kell rendet tartani. Lássuk be, csak ők képesek rá egy ilyen helyen, mint ez.
Reg: Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól... mit tettek a rómaiak értünk?
Xerxes: Békét hoztak...
Reg: Ó, békét... Demagóg!

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG