1p
KKV
Biztató adatok érkeznek az építőiparból, egyelőre azonban a kisebb vállalkozások még nem érzik, hogy tündérmesében élnének. Már nem csak utak épülnek, de egyelőre az ipari megrendelések száma növekszik, nem a lakásépítéseké.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy az idén májusban az építőipar termelése 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Részletek >>

Még nem a kicsik kapják a megrendeléseket

Koji László
Forrás: bkik.hu

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke szerint az idén már az egymást követő harmadik hónapban mutat bővülést valamennyi alágazat szakmacsoportjának teljesítési értéke, ami bizakodásra adhat okot. A növekedést a teljes szektor azonban még nem érzékeli, különösen a magasépítés és épületépítés területén dolgozó nagyszámú mikro-, kis- és középvállalkozás nem.

A KSH jelentése szerint ugyanis a növekedés az ipari létesítmények építéséből ered, amiben ezek a vállalkozások nem vesznek részt, az ő rendelésállományuk kisebb a tavalyinál. Az ágazatot az út-, vasút-, környezetvédelmi és infrastrukturális beruházások húzzák - mondta.

Az ÉVOSZ arra számít, hogy a mostani lendület megmarad, és 2013-ban összességében mérsékelt növekedést mutat majd az építőipar teljesítménye. Ehhez azonban Koji László szerint az kell, hogy az uniós forrásokat a támogatott projektekre a pályázók gyorsabban le tudják hívni.

Még nem lakások épülnek

Árokszállási Zoltán

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője szerint is mérsékelt emelkedés látszik a szektorban ebben az évben. Mint mondta, a múlt év közepe-vége óta kezdődött növekedésnek "itt volt az ideje", mivel 2006-óta folyamatosan csökkent az ágazat kibocsátása. Kiemelte, elsősorban az ipari építmények és az egyéb építmények építése húzza a termelés indexét, és nem a lakásépítések.

A szakember szerint hosszabb távú előrejelzést készíteni a bizonytalan kilátások miatt mostanában nehéz, de ennek ellenére arra számítanak, hogy az idén az ágazat növekedése elérheti az 5-10 százalékot, és 2014-ben is lehet enyhe bővülésre számítani.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG