1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

KKV
A tavalyinál is nagyobb árbevétele volt a Tescónak az elmúlt egy évben. Négymilliárd forinttal költöttünk többet az áruházláncban, mint egy évvel korábban.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A Tesco-Global Áruházak Zrt. bevétele a februárban zárult, 2012-13-as üzleti évben 709 milliárd forintot tett ki, az előző évi 705,2 milliárd után - közölte a társaság. A közlemény szerint úgy sikerült növelni a bevételeiket, hogy közben szűkült a  kiskereskedelmi piac.

A 2012-13-as üzleti évre a Tesco 12,3 milliárd forint válságadót fizet. A cég jelezte: az adónem 2013-as kivezetése után ennél az összegnél többet fordít majd további magyarországi befektetésekre.

Új üzleteket nyitottak

A kormány tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Tescóval. Részletek >>

A Tesco beszámolt arról, hogy a most lezárt évben főként a szolgáltatások bővítésére és az innovációra koncentráltak. Négy új üzlettel, köztük három expressz bolttal és egy hipermarkettel bővült a Tesco üzlethálózata Magyarországon. Az áruházlánc a 2012-2013-as üzleti évben főleg kisebb boltokat nyitott.

Közleményük szerint folytatódott a Regionális Beszállítói Fórum, amelynek keretében magyar kis- és középvállalatok kerültek be a Tesco beszállítói hálózatába. Jelenleg 132 regionális beszállítóval áll kapcsolatban a Tesco, közülük tavaly újabb hat magyar vállalkozás kezdte meg az országos beszállítást.

Nigel Jonest, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója a közleményben azt írta, hogy tavaly az innovációra, a többcsatornás kiskereskedelem bevezetésére koncentráltak. Előkészítették a nemrégiben startolt Tesco Online bevásárlási lehetőséget, és elindították mobiltelefon szolgáltatásukat.

Ahogy a Privátbankár megírta, a brit Tesco arról számolt be, hogy ez volt az első olyan év az elmúlt húsz évben, amikor csökkent - ráadásul jelentősen - a nyereségük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG