Polics József, a Mecsek Bányászati Klaszter elnöke közölte, a kutatások szerint a területen 3 millió tonna feketekőszén van, amelyből 100 ezer tonna a bánya kiterjesztése, zöldterületek művelés alá vonása nélkül elérhető.
A Pannon Hőerőmű Zrt. külszíni fejtéssel évi 15 ezer tonna kitermelését és elsősorban lakossági értékesítését tervezi a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-Dunántúlon, a bánya emellett gyakorlati helyként szolgálhat a komlói vájárképzésben részt vevő diákok számára.
Egy engedélyre még várnak
A klaszter elnöke kitért rá, hogy a cég a környezetvédelmi engedély birtokában már csak a bányahatósági jóváhagyásra vár, amelyet egy-két hónapon belül megkaphat, így a vasasi szén akár már az év végén piacra kerülhet, ára pedig várhatóan az import szénnél kedvezőbb lesz.
Polics József hangsúlyozta: a vasasi bányászat nem jelent veszélyt sem a környezetre, sem a környéken élők egészségére, tekintettel a bányának a településektől való távolságára, s arra, hogy a zaj- és porszennyezés az előírt határértékek alatt marad.