Világméretekben jól alakultak a Danone eladásai az első negyedévben, a feltörekvő piacok kereslete bőségesen ellensúlyozta az európai értékesítés visszaesését - közölte a francia multinacionális élelmiszer-ipari konszern.
A cég árbevétele az árfolyam-ingadozások és az akvizíciók hatását kiszűrve 5,6 százalékkal 5,34 milliárd euróra emelkedett, és az év egészét tekintve is 5 százalékot meghaladó bevétel-növekedésre számít a konszern.
A feltörekvők szerették jobban
Ázsiában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Afrikában összességében 13,2 százalékkal nőtt az értékesítés, főleg a bébiételek és az ásványvizek iránti kereslet felfutásának köszönhetően.
Az árbevétel 40 százalékát adó Európában viszont Oroszországot és Kelet-Európát nem számítva 5,1 százalékkal kétmilliárd euróra csökkentek az eladások. A válságot elsősorban a friss tejipari készítmények piaca érzi meg, és legfeljebb az év második felében várható javulás.
A cég közölte, hogy folyik a takarékossági program végrehajtása, amely többek közt 900 dolgozó elbocsátását is magában foglalja. A konszern nem tett közzé eredményadatokat. Magyarországon a Danone a DANONE Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. révén van jelen.
Európában már kevésbé szerették, de máshol nem volt gond a joghurteladásokkal. Sokat vettek viszont az ásványvízből.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
12 perce
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
körülbelül 1 órája
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2 órája
-
Séta Versailles-ban, a Napkirály és az illatok birodalmában
4 órája
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
14 órája
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
15 órája
-
Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
16 órája
Mfor.hu Top24
- Zelenszkij nagy bejelentést tett a háború lezárásáról
- Ezt a Revolut-csomagot választják a legtöbben
- Nem lesz egyszerű megállapodni a minimálbérről
- Brutális szakemberhiány és tárgyi hiányosságok: kormányhivatali jelentés rántotta le a leplet a szociális szféra válságáról
- Karácsony Gergely: Heteken belül megállapodhat a főváros és a kormány
- Baka András nagyon messze élő magyarokat látogatott meg
- Fontos posztra nevezett ki új vezetőt Kármán András
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
12 perce
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Megérkeztek a péntek esti árfolyamok.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
-
Miközben Orbán Viktor leírta az európai gazdaságot a kockázatitőke-befektetők imádták a kontinenst
05:26
-
Ömlenek a piacra az új lakások, de nincsenek vevők
16:59
-
Üzent a NAV a dízeltmogatásra jogosultaknak
15:49
-
Nem sok parlamenti helyet kapott a Putyin által engedélyezett udvari ellenzék az orosz választóktól
15:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
2026. szeptember 25. 10:21
-
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
2026. szeptember 25. 11:56
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2026. szeptember 25. 19:41



