3p
KKV
Magyar intézmények és cégek fogtak össze, hogy a kis- és középvállalkozásokat nemzetközi piacra segítsék.

A magyar kis-, és középvállalkozások (kkv) külföldi piacra jutását segítő exporttámogató program indul - jelentették be a programot indító cégek sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Heal Edina, a Google Magyarország vezetője elmondta: A világ a piacom néven induló program Magyarországon a Google, a Budapest Bank, a Magyar Posta, a Big Fish Internet-technológiai Kft. és az espell fordítás és lokalizáció zrt. közös kezdeményezésében valósul meg.

Szinte mindent megkapnak

A program keretében a partnerek nem csak tudással, hanem egyedi ajánlatokkal is segítik az export felé induló vállalkozásokat - tette hozzá. Az exportlehetőségek iránt érdeklődő vállalatoknak a digitális marketing, pénzügyi tanácsadás, logisztikai megoldások, webfejlesztés, online fizetés, valamint fordítás és lokalizációs témakörökben nyújtanak segítséget.

Kiemelte: napjainkban, amikor a vásárlók már az internetre költöztek, elengedhetetlen, hogy a vállalatok is elsajátítsák a szükséges digitális készségeket. Szinte bármely cég globális piacra tehet szert az internet nyújtotta eszközök segítségével. A cél a magyarországi vállalkozások exportképességének növelése - mondta.

De miért éri meg nekik?

Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta szóvivője elmondta: a posta számára kiemelten fontos, hogy a nagy ügyfelek és webáruházak mellett a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorral is intenzív kapcsolatban legyen, hiszen a kkv-k által a postai szolgáltatások igénybevétele évről évre egyre dinamikusabban emelkedik. A világ a piacom kezdeményezés hiánypótló, a posta logisztikai kérdésekben nyújt segítséget a cégeknek. A Magyar Posta a világ több mint kétszáz országába juttat el csomagokat.

Vadász Illés, a Google menedzsere közölte: A világ a piacom program első nyilvános rendezvényét május 13-án, a Budapesti Kongresszusi Központban tartják, a részvétel ingyenes. A tudásátadásra épülő kezdeményezés keretében havonta tartanak majd rendezvényeket, és a tudásanyagok online is elérhetőek a program oldalán.

Erdei Zsuzsa, a Budapest Bank Zrt. kisvállalkozási üzletágvezetője arról beszélt, hogy egy európai felmérés szerint az exportáló vállalatok 49 százaléka növekedni tudott az elmúlt három évben. Magyarországon a kkv-k aránya az exportból mindössze 20-25 százalék, miközben Ausztriában 75-80 százalék, ezt az arányt kellene elérni a közeljövőben. A bank a kockázatok csökkentésében vállal szerepet, a likviditás biztosításában, és online fizetési megoldásokkal segíti a cégeket.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG