2p
Szimbolikusnak szánt összegben adtunk el pandakötvényt Kínában.

Magyarország a kínai belső piacon bocsátott ki államkötvényt 1 milliárd renminbi, 130 millió euró összegben. Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára árult el részleteket a hajnalban bejelentett akcióról.

Elmondta: a kötvény 3 éves futamidejű, kamata 4,85 százalék, amelyet egy későbbi swapügylet keretében euróra vált a magyar állam, így végül ennél kedvezőbb lesz a Kínában piacra dobott kötvény kamata. (A jüanban kibocsátott, Kínában piacra kerülő kötvényeket pandakötvény néven emlegetik.)

A forintra átszámítva 40 milliárd körüli kibocsátás az NGM szerint is csak szimbolikus jellegű, Hornung szavai szerint hozzájárul a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítéséhez.

Hornung Ágnes kiemelte: a mostani kibocsátás része egy 3 milliárd renminbi (jüan) programnak, a későbbi kibocsátásokat a piaci feltételek alakulásának függvényében hajtják végre.

A dim sumot már kóstolták

Tavaly áprilisban már volt egy jüankötvény-kibocsátásunk, ez viszont nem Kínában, hanem Hongkongban került piacra, így a "kötvényszleng" szerint nem panda- hanem dim sum-kötvénynek minősül. Az összeg akkor is szimbolikus volt, megegyezett a mostani kibocsátással. A hozam akkor 6,25 százalék lett - ennél a mostani lényegesen kedvezőbben alakult.

múlt héten közölte az Államadósság Kezelő Központ, hogy mandátumot adott a Bank of China és a HSBC pénzintézetnek egy kínai jüanban denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott úgynevezett panda kötvény kibocsátásának Magyarország részére történő megszervezésére.

Áprilisban az ÁKK vezetője, Barcza György arról beszélt: 2017-re 1,2 milliárd euró összegben tervezték devizaforrás bevonását, ennek része egyebek mellett az államkincstár által belföldön értékesített eurókötvény, és egy nemzetközi devizakötvény kibocsátás lehetősége is. A mostani árazást tekintve a kínai "pandakötvény-piacról" például olcsón lehetne forrást bevonni - mondta akkor Barcza.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40970 40250 40980 +2,04% 40950 40970 1 691 297 990 HUF 2026-06-11 10:50:48
MOL 3944 3920 3990 +3,79% 3940 3944 1 029 838 326 HUF 2026-06-11 10:51:46
MTELEKOM 2680 2678 2700 -1,03% 2680 2684 218 196 572 HUF 2026-06-11 10:47:10
RICHTER 11740 11650 11850 -0,68% 11740 11760 201 304 320 HUF 2026-06-11 10:49:03
OPUS 378 378 400 -3,77% 396 383 8 520 192 HUF 2026-06-11 10:50:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG