2p
Mától kapható a Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) elnevezésű, 4 és 6 éves futamidejű állampapír. Varga Mihály az elsők között vásárolt a papírból.

Hosszabb távon számítanak a lakosságra

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a cél az, hogy a lakosság számára kínált állampapírok futamidejét növelni tudják. Korábban Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese beszélt arról: jobb lenne, ha hosszabb időre terveznének a lakossági befektetők; a lakossági futamidő hosszabbítása elsősorban azért lenne szükséges, mert az (interjú idején, októberben) 1567,4 milliárd forintos állomány átlagos hátralévő futamideje alig haladja meg az egy évet. A helyzetet javítja, hogy a magyarországi háztartások kifejezetten konzervatív befektetők, vagyis többségük a lejárat után újra megvásárolja az adott értékpapírt.

Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta: a Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) néven elindított új állampapír négy,- és hatéves futamidejű, változó kamatozású, egyforintos alapcímletű állampapír. A Bónusz Magyar Államkötvény 2014. március 17-től első körben a Magyar Államkincstárban vásárolható meg, de a banki hálózatban történő értékesítésről, annak feltételeiről egyeztetnek az elsődleges forgalmazókkal - tette hozzá.

Mit kell tudni az új állampapírokról? Mennyit fizet?
Részletek korábbi összeállításunkban >>

A Bónusz Magyar Államkötvényeket első körben 100-100 milliárd forint mennyiségben hozzák forgalomba, melyet belföldi és külföldi természetes,- és jogi személyek és szervezetek is megvásárolhatnak, meghatározott intézményi befektetői kör kivételével. Az új értékpapír forgalomba hozatalával elsősorban a lakosságot célozzák meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28580 28500 28690 +0,60% 28570 28580 3 875 741 040 HUF 2025-07-31 14:08:10
MOL 3022 3016 3052 -0,92% 3022 3028 1 015 504 056 HUF 2025-07-31 14:12:15
MTELEKOM 1756 1744 1760 -0,11% 1754 1756 189 958 314 HUF 2025-07-31 14:08:10
RICHTER 10430 10310 10450 +1,16% 10400 10440 611 864 690 HUF 2025-07-31 14:11:18
OPUS 575 575 582 -0,69% 575 576 50 713 483 HUF 2025-07-31 14:09:11
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG