3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hétfőig törleszti az Államadósság Kezelő Központ a még fennmaradt IMF-hitelt a Valutaalap meghatározása alapján 3 devizanemben. A februári eleji dollárkötvény-aukcióból és a Prémium Euro Magyar Államkötvényből befolyt összegből bőven megvannak a források a törlesztéshez.

Dollárban, euróban, fontban fizetünk

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak adott interjúban elmondta: az IMF-hitel előtörlesztéséről az ÁKK egyeztetett a Magyar Nemzeti Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal. Augusztus 12-ig kifizetik a fennmaradó 2,2 milliárd euró értékű tartozást, az IMF kérésére 3 pénzemben: amerikai dollárban, euróban és angol fontban.  A szükséges deviza már rendelkezésre áll.

Matolcsyék már fizettek A Magyar Nemzeti Bank augusztus 6-án teljes egészében visszafizette az IMF felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása a Valutaalap felé.

Részletek >>

Augusztus 12-én egyébként is esedékes volt egy törlesztőrészlet, ehhez „csapják hozzá” a fennmaradó részt. „A szükséges devizaforrás megvolt már, hiszen az év elején már megvalósítottuk azokat a deviza-kötvénykibocsátásokat, amelyekből az ez évi terv teljesült” – vázolta a hátteret Borbély László András.

Hitelből törlesztjük a hitelt

Az idei, 5,1 milliárd dollár értékű devizakötvény-kibocsátási terv részben a februári, 4 milliárd dolláros kibocsátással teljesült, emellett a Prémium Euro Magyar Államkötvény is „szépen fogy”. A PEMÁK-ból jelenleg 1,7 milliárd eurónyi van kint a piacon.

Borbély László András egy korábbi ÁKK-rendezvényen

 

Vonzó volt az EHO-mentesség

A lakosság nagyon bevásárolt91 milliárd forinttal növekedett júliusban a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya. A Kamatozó Kincstárjegyből közel 79 milliárdnyit adtak el - mindkét összeg rekord, a kamatokra kivetett újabb sarc megmozgatta a magyarok pénzét. Részletek >>

Júliusban rekordösszegben vásároltak állampapírt a lakossági befektetők; 91 milliárd forint volt a nettó értékesítés. Emellett a PEMÁK-ból is eladott 44 millió eurónyit az Államadósság Kezelő Központ a hónapban – ennek 44 százalékát lakossági szereplők vásárolták meg, mondta Borbély László András a Gazdasági Rádiónak.

Ennek hátterében a szakember szerint többek nem csak az általános piaci hozamcsökkenés áll, ami ugyan az állampapírokat is jellemzi, de még mindig viszonylag magas hozamokat lehet elérni nagy biztonsággal. Emellett a kamatjövedelmekre augusztus 1-jével kivetett 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás is segített, az új teher ugyanis nem vonatkozik az állampapírokra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30650 30410 30750 +1,06% 0 0 5 097 005 610 HUF 2025-10-20 17:06:46
MOL 2770 2750 2786 +0,95% 0 0 799 253 666 HUF 2025-10-20 17:13:17
MTELEKOM 1772 1762 1796 -0,78% 0 0 611 543 804 HUF 2025-10-20 17:05:10
RICHTER 10350 10230 10420 -0,10% 0 0 1 564 503 240 HUF 2025-10-20 17:14:32
OPUS 545 538 559 -2,50% 0 0 194 136 474 HUF 2025-10-20 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG