1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A babakötvényt eleinte mindenki nagy bukásnak tartotta: nem az állami ajándékot, hanem az ehhez kapcsolt banki szolgáltatást vették nagyon kevesen igénybe - írja az azenpenzem.hu.

A portál szerint öt évvel a start után a helyzet némiképp változott, de még mindig lenne bőven hová fejlődni. Ezért pedig alapvetően nem a pénzintézetek hibáztathatók.

A kincstár 2006. óta ad minden újszülöttre 40 ezer (ennek összege jelenleg 42,5) forintos támogatást. A pénz a Magyar Államkincstárnál (MÁK) kamatozik annak, aki nem nyit egy hitelintézetnél Start-számlát. Utóbbi lehetőségre nagyon sok szülő csak legyint: semmit sem hoz ez a pénz. Ez helyenként így is van, a banki ajánlatok között azonban nagyon kedvezőek is akadnak.

A hozam nem rossz, de hosszú távon kevés lesz

A kincstári számlán lévő összeg után az ötéves állampapír hozamával azonos mértékű kamatot írnak jóvá évente. Ennek alapján az idén eddig átlagosan 7,1 százalék kamat jár az induló összegre.  Ez rendkívül jó hozam, de az alacsony összeg miatt a nagykorúságra változatlan kamatszintet feltételezve is csak mintegy 145 ezer forintot hoz. Valljuk be, ezzel aligha megy majd sokra a gyerek. Ezért mindenképpen érdemes legalább a további – tehát az induló 42,5 ezer forinton felüli – állami támogatást (ez a befizetett összeg 10 százaléka, de évente legfeljebb hat-, a nehéz sorsú gyermekeknél 12 ezer forint) kihasználni. Ehhez viszont Start-számlát kell valahol nyitni.

Adómentesség milliós útravalóval

A portál számításai szerint, ha valaki a legjobb kamatot most kínáló pénzintézetnél vezettet Start-számlát, és azt havonta ötezer forinttal gyarapítja, akkor a csemetét majdnem hárommillió forinttal indíthatja útnak (a középmezőnybe tartozó kamatok esetében is mintegy 2,4 millió forint gyűlik össze). Nagykorúságára az a gyermek, akinek a számára szülője a maximálisan lehetővé tett havi 10 ezer forintot félre tudja tenni, majdnem 5,4 millió forintot kaphat kézhez - ráadásul kamatadómentesen!

A számlavezetésért felszámítható díjakat korlátozzák a jogszabályok. A tapasztalat szerint azonban a Start-számlát kínáló hitelintézetek többnyire nem számítanak fel díjat. Vonzó még, hogy nagyon sok helyen a kamatot a jegybanki alapkamathoz kötik, így biztosított, hogy a pénz megőrizze (sőt az általános dráguláshoz képest helyenként még egyértelműen növelje is) értékét.

Az előnyök ellenére még ma sem túl népszerű ez a megoldás. A MÁK az idén október elsejéig 65,8 ezer gyermeket tartott nyilván, a megnyitott Start-számlák száma pedig 25,5 ezer volt. Az utóbbiakon összesen 1,21 milliárd forintot tartottak a szülők. A babakötvény indulási évében 2006-ban 96,5 ezer gyermekre még csak 10,9 ezer ilyen számla jutott. A konstrukció népszerűsége tehát jócskán, de szerintünk nem eléggé javult.

Nemcsak a gyerek születésénél vehetjük igénybe a szolgáltatást

A  Budapest Banknál (BB) – tudtuk meg – eddig mintegy 3800 babakötvényhez kötődő számlát (Start-számla) nyitottak, az ezeken található összeg megközelítőleg 600 millió forint. Az idén eddig több mint 100 millió forint volt a gyarapodás. Mint elmondták: a szolgáltatás iránti érdeklődésben nem tapasztaltak ingadozást, ügyfeleik az idén is több mint 400 új számlát nyitottak..

Az Erste – tájékoztatták lapunkat a hitelintézetnél – 2007. elején kezdte meg a Start-számlák vezetését. Mind számuk, mind a nyilvántartott összegek évről-évre folyamatosan növekednek, és az iránti érdeklődés is egyre nagyobb. Nőnek az egyéni befizetések is. Nemcsak a gyermek születésekor, hanem később is bármikor igénybe lehet venni a hitelintézetek szolgáltatását.

Privátbankár

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34250 34040 34660 -0,44% 0 0 9 856 468 460 HUF 2025-12-04 17:11:11
MOL 2960 2932 2960 +1,44% 0 0 760 457 010 HUF 2025-12-04 17:05:03
MTELEKOM 1750 1746 1760 -0,11% 0 0 259 522 254 HUF 2025-12-04 17:05:09
RICHTER 9660 9615 9720 +0,47% 0 0 1 428 401 625 HUF 2025-12-04 17:05:07
OPUS 528 522 529 +1,54% 0 0 34 757 391 HUF 2025-12-04 17:09:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG