1p
Az ÁKK százmillió euróval növelte az eurós inflációkövető kötvény kibocsátható mennyiségét. A forintos sorozatok közül az egyik értékesítését lezárták, de indult helyette másik. Még vannak öt százalék feletti kamatot fizető állampapírok öt és három évre egyaránt

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) bejelentette, hogy a jelenleg kapható, az Eurozóna inflációs adatához igazított kamatozású 2016/X kötvények kibocsátható mennyiségét százmillió euróval (közel 30 milliárd forinttal) megemelik, 700-ról 800 millióra. Az egyéb feltételek nem változnak, a kötvényeket továbbra is a névérték 100 százalékán árulják, és 98 százalékon vásárolják vissza, plusz a felhalmozott kamatok.

A papír kamata évi 4,7 százalék május 25-éig, utána várhatóan csökkenni fog. (A kötvény hozamáról részletesebben itt írtunk.) A márciusi infláció ugyanis az Euróövezetben már csak 1,7 százalék volt, ha ehhez hozzáadjuk a 2,5 százalékos kamatprémiumot, akkor 4,2 százalékot kapunk.

Az ÁKK egyébként nemrég bejelentette, hogy jelentős, 472 millió eurós visszaváltás történt márciusban a PEMÁK ból (Prémium Euró Magyar Államkötvény). Ez azonban a statisztikákból ítélve egy vagy több intézményi befekető egyedi döntése lehetett, a lakossági állampapírok állománya alapvetően stabilan növekszik.

Változás volt nemrég a forintos inflációkövető kötvények területén is. A mehlehetősen kedvező kamatozású, 8,5 százalékos 2015/L értékesítését lezárták, a helyébe lépő 2016/J kezdőkamatozása csak 5,2 százalék, bár ez is jelentősen meghaladja a banki kamatok túlnyomó többségét. Ezen kívül kapható még a közel öt éves 2018/I, amelynek szintén 5,2 százalék a mostani kamata, nemrég esett le évi 8,0 százalékról a márciusi alacsony inflációs adat miatt. (Az egy éves, fix kamatozású Kamatozó Kincstárjegyek pedig öt százalékot fizetnek.)

Az új kötvény, a 2016/J egyébként a márciusi év/év infláció felett fizet három százalékpontos kamatot, és pont három év múlva, 2016. május 2-án jár le. A kamatfizetés itt is évente esedékes, mint a többi forintos sorozatnál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40660 39150 41010 +4,26% 40660 40680 20 991 948 750 HUF 2026-04-10 14:32:08
MOL 4002 3970 4030 -0,15% 4002 4006 1 238 947 674 HUF 2026-04-10 14:32:44
MTELEKOM 2270 2224 2286 +1,79% 2266 2270 1 994 956 462 HUF 2026-04-10 14:32:43
RICHTER 12730 12420 12750 +2,66% 12720 12730 2 052 556 980 HUF 2026-04-10 14:32:44
OPUS 449 415 499 +4,53% 446 449 1 134 248 131 HUF 2026-04-10 14:30:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG