3p

Brazíliában átlépte a 100 ezret a koronavírussal összefüggő halálesetek száma, és hivatalosan már több mint hárommillióan kapták el a fertőzést. Az Egyesült Államokban a regisztrált fertőzöttek száma már az ötmilliót is meghaladta.

Már több mint 100 ezren hunytak el Brazíliában a koronavírussal összefüggésben a brazil egészségügyi minisztérium közlése szerint – ennél többen csak az Egyesült Államokban vesztették életüket. 

A Copacabana strandon Rio de Janeiróban egy installáció emlékeztet a koronavírus helyi áldozataira.  EPA/Antonio Lacerda
A Copacabana strandon Rio de Janeiróban egy installáció emlékeztet a koronavírus helyi áldozataira. EPA/Antonio Lacerda

Még nem is tetőzött a járvány

Csak az elmúlt három hónapban több mint ötvenezer áldozatot követelt a fertőzés. Bár a BBC szerint a járvány még nem érte el a csúcsát, az üzletek és az éttermek már újranyitottak.

A fertőzöttek és az elhunytak valós száma a relatív kevés teszt (és a be nem azonosított halálesetek) miatt a hivatalosnál jóval magasabb lehet.   

A brit portál által idézett szakértők szerint

a brazil kormánynak nincs összehangolt terve a vírus leküzdésére, az egészségügyi minisztériumot pedig egy, egészségügyi területen tapasztalatlan tábornok vezeti.

Jair Bolsonaro brazil elnök az elmúlt hónapokban két egészségügyi minisztert (mindketten orvosok) is "elfogyasztott"  – az egyiket kirúgta, a másik magától távozott.

Az elnök kezdetben még kis influenzának nevezte a Covid 19-et, bagatellizálta annak hatását és ellenezte a gazdaságot sújtó járványellenes intézkedéseket.

Július elején egyébként maga is benyelte a vírust, azóta azonban meggyógyult, saját bevallása szerint egy malária-ellenes gyógyszernek köszönhetően.

USA: túl az ötmillión

Eközben az Egyesült Államokban is új rekordot döntött a járvány: a fertőzöttek hivatalos száma átlépte az ötmilliót. A halálos áldozatok száma mintegy 163 ezer.

Eközben Donald Trump amerikai elnök rendeleteket adott ki a gazdaság és a járványellenes intézkedések károsultjainak megsegítéséről  - a többi közt arról, hogy

a munkanélküliek augusztus elsejétől heti 400 dollár segélyt kapnak a korábbi 600 dollár helyett. (Utóbbi juttatás július végén lejárt.)

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök "alkotmányellenesnek" minősítette az elnöki rendeleteket, mivel azok a törvényhozás megkerülésével születtek.

Ami a globális helyzetet illeti, eddig világszerte 19,8 millió vírushordozót diagnosztizáltak. 731 ezren vesztették életüket, 12,1 millióan meggyógyultak.

Európán belül Nagy-Britanniában 46,5 ezren, Olaszországban 35 ezren, Franciaországban 30 ezren, Spanyolországban 28,5 ezren  hunytak el a vírussal összefüggésben. Az elmúlt hetekben számos európai országban ismét lényegesen növekedett a diagnosztizált fertőzések száma.     

Az egyetlen, a járvány egész ideje alatt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 5763 áldozatot regisztráltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG