4p

Kormánytagok és újságírók is kénytelenek karanténba vonulni és/vagy teszteltetni magukat a dél-amerikai államban, miután a hét elején kiderült: a brazil elnök benyelte a koronavírust. Brazíliát telibe kapta a járvány, a halálos áldozatok száma a 70 ezerhez közelít. Bolsonaro azonban politikailag még profitálhat is fertőzöttségéből.

„Kis influenza”, „hisztéria” – ezekkel a szavakkal illette Brazília alig másfél éve hivatalban lévő elnöke, Jair Bolsonaro a koronavírust és a rá adott heves reakciókat a járvány kitörésének kezdetén.

Jair Bolsonaro védőmaszkban elnöki rezidenciájánál Brazíliavárosban 2020. május 26-án. EPA/JOEDSON ALVES
Jair Bolsonaro védőmaszkban elnöki rezidenciájánál Brazíliavárosban 2020. május 26-án. EPA/JOEDSON ALVES

A brazil elnök sokáig bagatellizálta a vírust, gúnyolódott a közösségi távolságtartáson, eljárt rendezvényekre, politikai gyűléseket tartott, védőmaszkot pedig nem mindig viselt.

Március végén egy televíziós beszédben még azt is megjegyezte, hogy atléta múltjának köszönhetően akkor sincs mitől félnie, ha elkapná a fertőzést.

A legrosszabb esetben kicsit megfázok

- mondta az egykori katonatiszt. Egyúttal kezdeményezte, hogy a tagállamok nyissák meg az iskolákat, az emberek pedig menjenek ismét dolgozni. (A 27 brazil tagállam különböző mértékű korlátozó intézkedéseket vezetett be –a szerk.)

Fordult a kocka

Azóta nagyot fordult a világ a trópusi Trumpnak is titulált, meglehetősen vitatott megítélésű elnökkel: Brazíliában eddig 1,7 millió fertőzöttet diagnosztizáltak, a halálos áldozatok száma pedig mintegy 68 ezer.

A fertőzöttek számát tekintve ennél rosszabb mutatókat csak egyetlen ország produkál a világon: a nagy példakép Amerikai Egyesült Államok.

Ráadásul a fertőzöttek és az elhunytak valós száma a relatív kevés teszt (és a be nem azonosított halálesetek miatt) ennél jóval magasabb lehet.

A dél-amerikai állam a lakosságszámhoz viszonyított halálozási arányt tekintve is a globális top 10 közelében van – egymillió lakosra 320 haláleset jut, ez jelenleg a 12. legmagasabb érték –, azaz nehéz lenne azt állítani, hogy a Bolsonaro-csapat válságkezelése sikeres. Aligha véletlen, hogy az elnök az elmúlt hónapokban két egészségügyi minisztert (mindketten orvosok) is "elfogyasztott"  – az egyiket kirúgta, a másik magától távozott.

Az pedig a sors furcsa fintora, hogy a napokban valósággá vált, amit márciusban még csak híreszteltek: Bolsonaro benyelte a vírust.

Pozitív lett a teszt

- ismerte el kedden újságíróknak a politikus, aki maszkban állt a nyilvánosság elé.

Nincs ok a félelemre. Ilyen az élet, minden megy tovább. Köszönöm Istennek az életemet és a szerepet, amely révén dönthetek ennek a nagy nemzetnek, Brazíliának a jövőjéről

- fűzte hozzá.

Kényszerű karantén  

Az elnök ráadásul másokat is megfertőzhetett. Bejelentése végén ugyanis levette a maszkot – így akarta bizonyítani, hogy amúgy jól van –, a riporterek egy része pedig nem tartotta meg az ajánlott, egy-két méteres távolságot.

A Reuters értesülései szerint több helyi adó karanténba küldte az eseményen részt vett riportereit – egy részük addig nem mehet dolgozni, amíg nem mutat be negatív teszteredményt –, egy újságíró-szervezet pedig arra szólította fel tagjait, hogy egy ideig ne találkozzanak az elnökkel.

Az egészségügyi szervek egyúttal tesztelni kezdték azokat a kormánytagokat, akik a korábbi napokban érintkeztek Bolsonaróval.

Számos miniszter – köztük Ernesto Araújo külügyminiszter – már közölte, hogy negatív lett a tesztje.

A 65 éves kormányfő egyébként kerülni fogja a nyilvános fellépéseket, a hétre tervezett utazásait pedig lemondta. Egy időre rezidenciáján marad, és onnan látja el elnöki feladatait.

Elemzők szerint ugyanakkor politikai szempontból még profitálhat is abból, hogy koronavírus-fertőzött lett.

Ha könnyen meggyógyul, akkor majd mondogathatja, hogy „na látjátok”; ha pedig megszenvedi a vírust, akkor számíthat a brazilok elnök iránt érzett szolidaritására.

Jair Bolsonaro egyébként a második vezető a világon Boris Johnson után, aki elkapta a ragályt.

A brit miniszterelnököt szó szerint ledöntötte a lábáról a vírus, néhány napig az intenzív osztályon ápolták; végül azonban ő győzött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG