2p

A Monetáris Tanács döntésének okairól a 15 órakor megjelenő közleményből tudhatunk meg többet. Akkor derül ki az is, változtatott-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei 0,3-2 százalékos gazdasági növekedési prognózisán, valamint a 3,2-3,3 százalékos éves átlagos inflációs előrejelzésén. A monetáris politikáért felelős Virág Barnabás alelnök pedig fél 4-kor sajtótájékoztatót tart.

A 0,6 százalékos jegybanki alapkamat mellett a két hónapja módosított többi kondícióhoz sem nyúlt a Monetáris Tanács. Így az egy napra a kereskedelmi bankok által a MNB elhelyezett betétek kamata is negatív, -0,05 százalék maradt, az egynapos és egyhetes, fedezett hiteleké pedig 1,85 százalékos.

A jegybanki alapkamat változatlanul hagyása nem számít meglepetésnek, mint ahogy az sem, hogy a nemkonvencionális eszköztár sem módosult.

A forint a kamatdöntésig nagyot libikókázott. A mai napot az euróval szemben a 362-es szint felett kezdte, majd nagyot gyengülve 10 óra körül már 363,6 forintnál is járt a hazai fizetőeszköz uniós pénzzel szemben árfolyama, onnan azonban még ennél is jóval nagyobbat, mintegy 3 forintot erősödött, aztán viszont megint 1 forintot gyengült, s ismét a reggeli, 362-as szinthez közel várta a 2 órás kamatdöntést.

Változik a GDP-prognózis?

A legnagyobb figyelem azonban ezúttal nem is a kamatdöntést övezi, hanem azt, hogy az MNB változtat-e a három hónappal korábbi, 0,3-2 százalékos GDP-növekedési prognózisán, amely még az első negyedévi 2,9 százalékos gazdasági bővülésen alapult. A koronavírus-járvány miatt azonban a második negyedévben óriási zuhanás következett be, amelynek eredményeként az első félévben összességében 6,1 százalékkal csökkent a GDP. (Részletesebben ebben a cikkünkben foglalkoztunk e témával.)

Hogy ez alapján mire módosította prognózisát az MNB, azt már 15 órakor megtudhatjuk, s azt is, hogy a jegybank 3,2-3,3 százalékos éves átlagos inflációs előrejelzése változik-e. A részleteket pedig a csütörtökön megjelenő inflációs jelentés tartalmazza majd. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG