1p

Elkészült a visegrádi országok (V4) harccsoportjának megvalósíthatósági tanulmánya, a kontingens 2015-től kezdhetné meg munkáját - közölte Benkő Tibor magyar vezérkari főnök a társországok, Szlovákia, Csehország, Lengyelország vezérkari főnökeivel tartott, kedden véget ért kétnapos balatonőszödi találkozó után.

Az 1000-1200 fős békefenntartó, krízishelyzetet kezelő katonai kontingens az EU-harccsoportok mintájára alakulna meg, 2006-ban jött létre például a görög-bolgár-román-ciprusi harccsoport.

Mint Benkő Tibor a balatonőszödi tanácskozás utáni sajtóértekezleten elmondta, a vezérkari főnökök a V4 magyar elnökségének idején végzett szakmai munkáról és a jövőbeni közös feladatokról tárgyaltak. A rendezvényen a magyar vezérkari főnök átadta a soros elnökségi feladatokat Lubomír Bulik szlovák vezérkari főnöknek.
Magyarország 2009 júliusától 2010. június végéig tölti be a visegrádi csoport (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország)soros elnöki tisztét.

Balatonőszödön az egyik fő téma a kiképzésben, az oktatásban kialakított együttműködés fejlesztése, a missziók, a békefenntartásban folytatott szerepvállalás eddigi tapasztalatainak hasznosítása volt. Szó esett az előretolt repülésirányítók képzéséről, illetve a terroristák által alkalmazott, úgynevezett  rögtönzött robbanóeszközök elleni védelem kialakításáról - mondta el a magyar vezérkari főnök.

Tárgyaltak a vezérkari főnökök az Ukrajnával kialakítható együttműködésről is - a rendezvényen jelen volt Igor V. Kabanenko altengernagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese, aki hangsúlyozta, hogy Ukrajna stabilitása szempontjából fontos a kooperáció V4 országaival. Mint mondta, a kölcsönös adatszolgáltatás segíthet többi között a terrorista támadások megelőzésében.

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG