3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség  289 milliós nyereséggel zárta a 2013-as évet - derült ki a szervezet éves rendes küldöttközgyűlésén. "A pénzügyi helyzet sikertörténet a magyar futballban" - jelentette ki Csányi a közgyűlésen. 2010-ben "negatív vagyonnal" vették át a szervezet irányítását, mára ugyanakkor ez kétmilliárd forintot tesz ki, az MLSZ költségvetése pedig négyszeresére nőtt a négy évvel ezelőttihez képest. Ehhez persze kellett az állam is: 2013-ban 44,5 milliárd forintot adtak focira és stadionra az adófizetők.

Figyelmeztetést küldött három banknak az Európai Bizottság: a Crédit Agricole, az HSBC és a JPMorgan azért kapott intést, mert összejátszhattak az euró alapú kamatszármazékos ügyletek árazásának meghatározásában, azaz szabálytalanul befolyásolhatták az EURIBOR-t. A figyelmeztetés még önmagában nem jelenti azt, hogy a vizsgálat lezárult és a bankok kartellezése bizonyított volna - mostantól az érintett bankok betekinthetnek a vizsgálati anyagokba. Ha bebizonyosodik a kartellezés, komoly bírságra számíthatnak a bankok

Thaiföld egész területére rendkívüli állapotot hirdetett ma hajnaltól a hadsereg, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata fokozott óvatosságra inti az országba utazó vagy ott tartózkodó magyar állampolgárokat. Helyszíni tudósítások szerint a hadiállapot kihirdetése nem befolyásolta a hétköznapi életet: az iskolák, az üzletek és az idegenforgalmi látványosságok nyitva tartottak, és a közlekedés is zavartalan a tízmilliós nagyvárosban. A politikai és biztonsági helyzet azonban képlékeny, a konzuli szolgálat ezért arra kéri a magyarokat, hogy fokozottan vigyázzanak magukra, és feltétlenül kerüljék a tömegmegmozdulásokat.

Az Európai Bizottság átutalta az első, 100 millió eurós részletet az Ukrajnának kínált, összesen bő másfél milliárd eurós támogatásból. Ha az ukrán parlament ratifikálja a segítségnyújtásról szóló nemzetközi megállapodást és kölcsönszerződést, további félmilliárd eurót kaphatnak az ukránok. Az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodások értelmében Kijevnek a közpénzek kezelése és a korrupció elleni fellépés terén kell eredményeket felmutatnia, valamint reformokat kell végrehajtania a kereskedelem és az adóztatás területén, továbbá az energia- és a pénzügyi szektorban.

És ha már IMF: Bukarest nem köt 2015 után újabb hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal - ezt Liviu Voinea költségvetésért felelős román miniszter jelentette be. A miniszter szerint a válságnak vége, nincs szükség egy újabb hitelmegállapodásra. Igaza lehet: Románia gazdasága az idei első negyedévben 3,8 százalékkal nőtt, ez éves szinten a legnagyobb növekedési ütem volt az Európai Unióban.

A Richter ma újabb nemzetközi terjeszkedésről adott hírt: ezúttal Curacaón vesz két részletben egy társaságot a magyar gyógyszercég. A bluechipe közül mégsem a gyógyszerpapír teljesít a legjobban.

Fontosabb hírek híján a devizapiacon ma nincs különösebb mozgás, a forint szűk sávban gyengült ma az euróval szemben, 305 körül ingadozott a jegyzés a híradónk előtti percekben és órákban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG