4p

A német kormány a magánjellegű eseményeknél is tovább szigorít: maximum tízen találkozhatnak majd (plusz gyerekek) a karácsonyi ünnepek idején.

Tovább szigorítják és gyakorlatilag január elejéig meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban a koronavírus-járvány miatt, jelentették be a tartományi kormányfők és Angela Merkel tegnap több mint hét órás tanácskozás után.

A német kancellár szerint a jelenlegi helyzet nem engedi meg a november elején bevezetett szigorítások (a többi közt vendéglátóhelyek, valamint szabadidős és sportlétesítmények bezárása, rendezvények és a turizmus betiltása) feloldását:

Újabb erőfeszítésekre van szükség

- fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Karácsony: maximum tíz fő

Ennek keretében tovább korlátozzák a magánjellegű (barátok, rokonok, ismerősök részvételével zajló) rendezvényeket, amelyeken a jövőben a 14 év alatti gyerekeket nem számítva maximum 5 fő vehet részt, a vendéglátókkal és maximum egy más háztartásban élőkkel együtt. (Eddig 10 fő volt a felső korlát.) Schleswig-Holstein tartomány ugyanakkor fenntartaná saját eddigi szabályozását.

Piros jelzés a nagy karácsonyi partiknak:  berlini díszkivilágítás 2020. november 23-án. EPA/CLEMENS BILAN
Piros jelzés a nagy karácsonyi partiknak: berlini díszkivilágítás 2020. november 23-án. EPA/CLEMENS BILAN

A szigorítás december 23-tól, a karácsonyi ünnepek idejére enyhül, de nem tűnik el.

Ekkor „a legszűkebb családi- és baráti körben” szabad találkozni: ez összesen maximum 10 főt jelent, a 14 év alattiakat gyerekeket ezúttal sem számítva.

Ez a szabály maximum január elsejéig érvényes, de egyes tartományok – ha úgy döntenek – már korábban visszatérhetnek a korábbi, szigorúbb korlátozáshoz.

A szilveszteri tűzijátékot országosan ugyan nem tiltják be, de az egyes tartományok vagy kisebb közösségek megtehetik ezt a közterületeken. A tervek szerint hivatalos tűzijátékok sem lesznek.

Megegyezés született arról is, hogy amennyiben a 100 ezer lakosra jutó új fertőzések száma átlépi a 200-at heti átlagban, akkor újabb korlátozások lépnek életbe. (A jelenlegi korlátozások a 35-50-es korláthoz vannak igazítva.)

Nem szigorítanak az iskolák

A szövetségi kormány az iskolák működését is szerette volna tovább szigorítani, ezt azonban a tartományok nagyrészt elutasították. Mindössze abban egyeztek meg, hogy a nagyon fertőzött területeken a nyolcadik osztálytól át lehet térni hibrid (részben online) oktatásra. Az óvodák és az iskolák tehát alapesetben továbbra is nyitva maradnak.

A tartományok a többi közt azzal érveltek, hogy

kétségbe vonható az iskolák szerepe a vírus terjedésében, egyes szigorítások (például osztályok kettéválasztása) megszervezése pedig nehézségekbe ütközik.

Ugyanakkor szigorítják az üzletek működését: a több mint 800 négyzetméteres boltokban egy vásárlóra 20 négyzetméternek kell jutnia az eddigi 10 négyzetméter helyett. Az annál kisebb üzletekben marad a 10 négyzetméter/fő szabály.

Emellett bővítik a vonatok ülőhely-kapacitását, hogy az utasok között az eddiginél is nagyobb távolság legyen. Az intézkedés részleteit a Deutsche Bahn dolgozza ki.

A Die Welt értesülései szerint a tanácskozáson megegyezés született arról is, hogy

január 10-ig nem engedélyezik a síturizmust. A német kormány és a tartományok azt szeretnék, ha erről európai szinten is döntés születne.

A szigorításokat formai okokból egyelőre december 20-ig hosszabbították meg, ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy azokat később január elejéig fogják kiterjeszteni.

Mint arról beszámoltunk, Németországban az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma októberben és novemberben a tavaszi érték többszörösére nőtt, kedden pedig minden korábbinál többen, 410-en vesztették életüket a vírussal összefüggésben.

A napi koronavírusos halálesetek száma Németországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)
A napi koronavírusos halálesetek száma Németországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)

Tegnap további 389 beteg hunyt el, így az áldozatok száma 15 ezer fölé nőtt. Ez a hetedik legmagasabb érték Európában.

Globális helyzet

Ami a többi országot illeti, Európán belül a legtöbben, csaknem 57 ezren az Egyesült Királyságban haltak meg a Coviddal összefüggésben; Olaszországban 52 ezren, Franciaországban csaknem 51 ezren, Spanyolországban 44 ezren, a különutas, de a közelmúltban szigorító Svédországban 6555-en, Magyarországon 4229-en vesztették életüket.

A világon a legtöbb áldozatot, csaknem 262 ezren az Egyesült Államokban jegyezték fel. Globálisan több mint 60 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Közülük több mint 1,4 millióan hunytak el, csaknem 39 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG