2p
Kisebbségben maradnak az emelést támogatók, ezért a jövő év végéig valószínűleg nem emelkedik a jegybanki alapkamat.

A lengyelek alá kerülhetünk

A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint nálunk a MNB monetáris tanácsa folytatni fogja a kamatcsökkentést jövő keddi ülésén, és 10 bázispontos lesz a kamatvágás. Ha így lesz, akkor a magyar kamatszint alacsonyabb lesz, mint a lengyelországi, miközben a lengyel gazdaság erősebb, és az ország adósi besorolása is jobb. Részletek >>>

A Reuters által megkérdezett három jegybanki képviselő szerint két ok van, amiért maradhat a jelenlegi kamat: egyrészt az alacsony infláció, ami tartósnak mutatkozik, valamint az, hogy jelentős kisebbségben vannak a kamatemelést támogatók.

A Reuters által májusban, az elemzők körében legutóbb végzett felmérése szerint a megkérdezettek 2,75 százalékos kamatszintet várnak 2015 első negyedévében és 3 százalékosat a jövő év végére a jelenlegi 2,50 százalék után.

A név nélkül nyilatkozó jegybanki illetékesek egyike azt mondta, hogy a központi bank 10 tagú monetáris bizottságából csak ketten támogatnák az idén a kamatemelést és valószínűleg jövőre sem kerülnek többségbe.


A lengyel központi bank tavaly júliusban csökkentette az alapkamatot a jelenleg érvényes, rekordalacsony szintre, amit a monetáris bizottság legutóbbi, május 7-ikei ülésé megerősített.

Áprilisban alacsony, 0,3 százalékos volt az éves infláció, ami jóval elmarad a jegybank 2,5 százalékos inflációs céljától. Elemzők szerint az idei átlagos infláció 1 százalék, jövőre 2,2 százalék lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
Makro / Külgazdaság Durván felborult az ukrán-kínai egyensúly
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:01
Míg az ukránok több mint 50 százalékkal kevesebbet exportáltak Kínába, addig az importjuk 25 százalékkal nőtt.
Makro / Külgazdaság Bejött a Harcosok Klubja? Közelebb került a Fidesz a Tiszához
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 11:14
Az Idea Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása azt is kimutatta, hogy amennyiben a nyár közepén parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, akkor valószínűleg hárompárti parlament alakult volna, mert a két „nagy” párton kívül csak a DK érte volna el a frakcióalapításhoz szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Makro / Külgazdaság Már Svájc se a régi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 10:44
Csökkent a helvétek ipari termelése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG