2p

Az Egyesült Királyságban ugyan még mindig a Tesco utalja az áruházláncok piacát, ám az elmúlt időszak
ismét a német diszkontláncok előretörését hozta az ellentmondásos inflációs környezetben.

Az Aldi és a Lidl teljesítménye volt a legjobb az Egyesült Királyságban a június 11-ét megelőző 12 hétben, azaz nagyjából három hónapban – idézte a Kantar piackutató cég adatait az European Supermarket Magaznie. Az Aldi 24,6 százalékkal, a Lidl 23,2 százalékkal növelte eladásait 2022 azonos időszakához képest. Az átlagos bővülés 10,8 százalék volt. 

Kemény verseny

Az Aldi ezzel megerősítette negyedik helyét a brit szupermarketláncok sorrendjében. Piaci részesedése 10,2 százalék. Utána a Morrisons következi 8,8 százalékkal, majd a Lidl 7,7 százalékkal a hatodik. Az első továbbra is Tesco, 27,1 százalékos piaci részesedéssel, a második a Sainsbury’s, 14,9 százalékkal, a harmadik az Asda 13,7 százalékkal.

Jól megy az Aldinak is. Fotó: Depositphotos
Jól megy az Aldinak is. Fotó: Depositphotos

A szigetországban ellentmondásosan alakult az infláció májusban. A fogyasztói árak az áprilisihoz hasonlóan 8,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A változékony energia- és élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció azonban 6,8 százalékról 7,1 százalékra nőtt. Eközben az élelmiszerek ára 16,5 százalékkal volt magasabban a június 11-ét megelőző négy hétben az egy évvel korábbinál, ami 2022 óta a legalacsonyabb drágulás. Az utóbbi némi megkönnyebbülést és reményt adhat a vásárlóknak és a boltosoknak is – véli Fraser Mckevitt, a Kantar kiskereskedelemmel foglalkozó részlegének vezetője. Ugyanakkor a 16,5 százalékos adat az elmúlt 15 év hatodik legmagasabb éves  inflációja.

Van azért jó hír is

A fogyasztói árak változását immáron az elmúlt nyár adataihoz mérik, amikor már beindult a drágulás. Ez azt vetíti előre, hogy az idei adatok picit visszafogottabbak. Egyelőre azonban tovább tart az a folyamat,  hogy a fogyasztók a termékek ár/érték aránya alapján próbálnak dönteni arról, hogy mit vásárolnak. 

Az OECD előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban 6,9 százalék lesz az éves infláció 2023-ban, ami a világ legfejlettebb országainak összehasonlításában a legmagasabb adat lehet. A Bank of England kamatemelések sorozatával próbálja letörni a pénzromlást, ami növelte a jelzálogköltségeket. Lakásköltségeik növekedése miatt sokan más kiadásaikon kénytelenek spórolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG