2p

A magyarországi pénzintézetek a háborús időkben is megőrizték stabilitásukat, több területen az uniós átlag felett teljesítenek - jelentette ki a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály miután hivatalában fogadta a KBC bankcsoport vezetőségét.

A közleményben a pénzügyminiszter kiemelte: a magyar bankrendszer az európai tőkemegfelelési elvárásokat kétszeresen túlteljesíti,  nemteljesítő portfóliója alacsony, jövedelmezősége másfélszerese az EU-átlagnak és jelentős tartalékokkal rendelkezik. Varga Mihály Johan Thijs-szel, a KBC csoport vezérigazgatójával, Peter Andronov divízióvezetővel és a bankcsoport lányvállalataként működő K&H Bank Zrt. vezérigazgatójával, Guy Libot-val tárgyalt.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: "az elmúlt évtized munkájának köszönhetően a magyar gazdaság alapjai stabilak, így idén is elkerülhetjük a recessziót, jövőre pedig visszatérhetünk a 4 százalék körüli növekedési pályára". A kormány elkötelezett a fegyelmezett gazdálkodás és az egyensúlyi mutatók javítása mellett, jövőre 2,9 százalékra csökkentik a költségvetési hiányt, és 66,7 százalékra az államadósság arányát. Utóbbi 10 százalékponttal kedvezőbb az uniós átlagnál - tette hozzá Varga Mihály a közleményben.

Minden szép és jó. Fotó: MTI
Minden szép és jó. Fotó: MTI

A pénzügyminiszter közölte, a magyar bankrendszer az elmúlt évtized gazdasági eredményeinek köszönhetően megerősödött és válságállóvá vált, ma pedig a gazdaság védelmében is fontos szerepet tölt be.

Varga Mihály rámutatott: a kormány a következő években ismét magas ütemű növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot, az erősödő teljesítményből a bankrendszer is profitálhat. A magyar bankszektor további fejlesztése terén jelentős tartalékok vannak a digitalizációban és a hatékonyság növelésében, amely a működési költségeket is csökkentheti - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG