2p

Sokat várnak Franciaországban attól, hogy a kormány kötelezi a kiskereskedőket az áruzsugorítások feltüntetésére. Ez a burkolt áremelés jó ideje bosszantja az áruházak vásárlóit.

A Franciaországban tevékenykedő kiskereskedőket kötelezik arra, hogy feltüntessék az áruk mellett azokat az eseteket, amikor a gyártók a korábbinál kisebb mennyiségű terméket kínálnak ugyanazért az árért írja a Reuters. Ezzel kívánnak fellépni az infláció szóra utalva zsugorfláció - angolul shrinkflációnak - nevezett jelenséggel szemben, ami hosszú idő óta a vásárlók bögyében van. 

A franciáknál is életbe lép a címkeszabály
A franciáknál is életbe lép a címkeszabály
Fotó: Pixabay

A döntést a párizsi kormány nevében a pénzügyminisztérium jelentette be. Ennek megfelelően júliustól kezdve kell megjelenniük a figyelmeztető táblácskáknak a boltokban. A simlis termékek mellett két hónapon át jelezniük kell a vevőknek, hogy az árucikk gyártója gyengéden meg akarja vezetni őket a burkolt áremeléssel. A franciák lépése hasonló a Magyarországon idén bevezetett szabályhoz, amely szerint jelezni kell a vevőknek, ha egy termék kiszerelése kisebb lett. 

"A shrinkflation átverés, aminek véget vetünk – nyilatkozta harciasan Bruno Le Maire pénzügyminiszter. Újra akarjuk építeni a fogyasztók bizalmát a gyártók iránt, és ez kéz a kézben haladhat azzal, hogy átláthatóvá tesszük a vállalatok viselkedését.” Az élelmiszerek ára az elmúlt években jelentős politikai kérdéssé vált Franciaországban.

A pénzromlás üteme 2023-an megjárta a 16 százalékos magasságot a beszállítók és a kiskereskedők
tárgyalásai nyomán. Válaszul a kormány elfogadott egy törvényt, amelynek alapján idén újra kellett
kezdeniük az egyeztetéseket. Emellett igyekszik nyomást gyakorolni az élelmiszergyártókra, hogy
korlátozzák termékeik árának növelését. A Carrefour áruházlánc tavaly szeptember óta önként vállalja, hogy figyelmezteti vevőit a zsugorflációra. Ezzel igyekszik nyomást gyakorolni az legnagyobb élelmiszergyártó cégekre az éves ártárgylások előtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG