3p

A volt amerikai elnök a német fővárosban lép fel ma este.

Barack Obama kedd este landolt Berlinben, ahol az amerikai követség mellett, a Brandenburgi kapunál található Hotel Adlon luxusszállodában száll meg a Bild információi szerint. Most ötödször jár a német fővárosban, konvojjal közlekedik, biztonságáról pedig a német rendőrök és kommandósok mellett az amerikai titkosszolgálat emberei is gondoskodnak.

Az Egyesült Államokat 2009 és 2017 között irányító, jelenleg 61 éves expolitikus természetesen nem a hotelben lógatta a lábát tegnap este, hanem egy elegáns olasz étteremben, a Pontéban vacsorázott.

Ez egyébként – ahhoz képest, hogy Berlin egyik előkelő negyedében található – nem is olyan drága hely, az étlap szerint egy ravioli mindössze 14 euró, azaz mintegy 5 ezer forint. Persze vannak puccosabb ételek is, például töltött aranymakréla 25,5 euróért (9500 forint), de azért ez sem megfizethetetlen kategória.

Barack Obama természetesen nem magányosan költötte el vacsoráját, hanem többek között egykori kollégája, Angela Merkel társaságában. Íme:

Egy kis nosztalgia: Barack Obama és Angela Merkel a berlini Ponte étteremben. Fotó: Twitter/Fabian Matzerath/Bild
Egy kis nosztalgia: Barack Obama és Angela Merkel a berlini Ponte étteremben. Fotó: Twitter/Fabian Matzerath/Bild

Német sajtóhírek szerint a 2010-es évek nemzetközi politikáját meghatározó két politikust mély, politikaiból személyessé vált barátság köti össze, amely jelenleg is tart. Kölcsönösen becsülik egymást – ezt jelzi mostani találkozójuk is.

Arról, hogy mit fogyasztottak és miről diskuráltak, sajnos nem szóltak a hírek. Annyit lehet tudni, hogy csatlakozott hozzájuk a volt kancellár férje, Joachim Sauer is, aki egy fehér BMW 3-assal jött a helyszínre.

A német bulvárlap szerint Obama este hét órakor érkezett az étteremhez, és fél 11-kor távozott. Mindhárman vidámnak tűntek, az exelnök integetett, az exkancellár nevetett.

Mai előadása előtt Obamának van még egy fontos találkozója, méghozzá a jelenlegi kancellárral, Olaf Scholzcal, aki egy bizalmas, négyszemközti ebédre hívta meg őt a Spiegel információi szerint.

Ami pedig az esti fellépést illeti, az exelnök „a vezetés erejéről”, az „egyenlő társadalomról” és „a példanélküli időkről” tart majd előadást a Mercedes-Benz Arénában. Az eseményre a honlap szerint jelenleg 105 és 391 euró között (39 és 145 ezer forint) van elérhető jegy, azaz ennyiért tölthetünk el egy rövidke estét az Egyesült Államok 44. elnökével. Korábban volt még 2500 eurós (930 ezer forint) jegy is, az árban benne van egy közös fotó is.

Az esemény 8 órakor kezdődik, és mintegy hatvan percig tart. A gázsi titok, de állítólag millió eurós összegről lehet szó, amely Obama alapítványát gazdagítja majd. Nem ez az egyetlen fellépése Európában, korábban Zürichben és Amszterdamban tartott előadást.

Az exelnök csütörtök délelőtt repül majd vissza az Egyesült Államokba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG