1p
A számos továbbra is nyitott kérdés ellenére változatlanul az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a magyar kormány az év vége felé megállapodik az új finanszírozási programról az IMF és az EU képviselőivel - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők. A londoni elemzők kellő rugalmasságot feltételeznek mind a két tárgyaló félről.

A Goldman Sachs szakértői szerint a magyar kormány éppen annyi rugalmasságot fog tanúsítani, amennyi elégséges lesz az új megállapodáshoz. A GS elemzői közölték: változatlanul úgy gondolják, hogy IMF/EU-program nélkül a kormány nem tudná megújítani jelentős devizaadósságát - ha nem idén, akkor 2013-ban és utána -, és a 2014-es választások előtt nyilván nem akar megkockáztatni egy fizetésimérleg-válságot. A Goldman Sachs londoni elemzői azt is feltételezik, hogy a nemzetközi hitelező szervezetek is elegendő rugalmasságot tanúsítanak majd a tárgyalások során, főleg az EU, amely nem akar újabb válságot egy uniós tagállamban. A Goldman Sachs elemzése szerint mindkét fél igencsak tudatában van ezeknek a tényezőknek, és közös érdekeik végül hozzájárulnak a konszenzus kiépítéséhez.

A ház várakozása szerint a kormány megpróbálja majd minimalizálni az új programhoz kapcsolódó feltételrendszert. A ház szakértői úgy vélekedtek azonban, hogy ha Magyarország kizárólag a piaci finanszírozásra akarna támaszkodni, az növelné a teljes kamatköltséget, mivel az ország az olcsó IMF-finanszírozás helyett a drágább kötvénypiacot venné igénybe. A cég szerint az IMF/EU-felügyelet már 2013-ban jelentős megtakarításokat tenne lehetővé. A GS londoni elemzői úgy számolnak, hogy ha az új program révén a rövid és a hosszú lejárati idők esetében egyaránt 100 bázispontos hozamesés következik be, az önmagában 50 milliárd forint kamatmegtakarítást tenne lehetővé.

A cég szakértői mindent egybevetve október végét vagy novembert nevezték az IMF/EU-megállapodás valószínű időpontjának. A Goldman Sachs szerint ugyanakkor megvan a kockázata az ennél későbbi megállapodásnak, különösen abban az esetben, ha Magyarországnak időközben sikerülne devizakötvényt kibocsátania. A ház londoni elemzői szerint ez "alacsony valószínűségű, de nem lehetetlen forgatókönyv". A GS elemzői azt jósolják, hogy megállapodás esetén az MNB idén 0,5 százalékponttal, jövőre - fokozatosan - további 10 százalékponttal csökkentheti jelenleg 7 százalékos alapkamatát.

Más nagy londoni házak hasonló forgatókönyveket vázoltak fel a tárgyalások várható menetére és a valószínű jegybanki kamatpályára. A JP Morgan londoni elemzőinek jelenlegi előrejelzése az, hogy szeptemberre vagy októberre jön létre a megállapodás; a ház egy "szabvány feltételrendszerű", 10-15 milliárd eurós készenléti csomagot valószínűsít. A cég fenntartotta azt az alapeseti előrejelzését, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2013 első negyedévének végéig összesen 1,00 százalékponttal csökkenti jelenleg 7 százalékos alapkamatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG