3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Beszélgetésünket szokás szerint egy aktualitással kezdtük. Arra kértük Ligeti Miklóst, hogy kommentálja Magyar Péter adásunk előtt néhány órával, a kormányszóvivői tájékoztatón tett bejelentését, miszerint új jogköröket kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy 20 évre visszamenőleg megvizsgálhassa a politikusok és családtagjaik vagyonát. Ezt követően áttértünk a Tisza-kormány eddigi tevékenységének értékelésére: a Transparency International Magyarország jogi igazgatója elmondta, mivel elégedett és miben vannak hiányérzetei.

Ilyen az MNB-alapítványok ügyében tavaly elindult nyomozás, amely még mindig nem hozott eredményt. Valamint a magántőkealapokról szóló szabályozás, amely ugyan elvileg július 1-jétől lehetővé teszi a valós tulajdonosok megismerését, valójában azonban ezt nem mindenki teheti meg.

Emellett Ligeti Miklós elmondta a véleményét Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter BYD-hoz igazolásáról, a parlamenti mandátumok 12 éves korlátozásáról és a köztársasági elnök jelöléséről is, miközben arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy ha pályázat útján választanák ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét, akkor elindulna-e ezért a posztért.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

0:12 Beköszönés.

1:44 Miért pont 20 évre vizsgálhatja a NAV a politikusok és családtagjaik vagyonát?

10:59 A kormány eddigi tevékenységének értékelése.

18:02 Miért nem hozott még eredményt az MNB-alapítványok ügyében folyó nyomozás?

32:00 Mennyi vagyon szerezhető vissza a NER-től?

37:55 Elvileg július 1-jétől megismerhetők a magántőkealapok tényleges tulajdonosai – de gyakorlatilag is?

43:19 Szijjártó Péter BYD-hoz való átigazolása kapcsán a forgóajtó-jelenségről.

50:32 A parlamenti mandátumok 12 éves korlátozásáról.

53:25 A köztársasági elnök jelölését övező purparléról.

58:30 Megpályázná a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki tisztét?

1:02:24 Elköszönés.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG