5p

Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés, és így jellemzően kamat nélkül.

Kitartanak a magas kamatokkal a lekötött lakossági forintbetéteknél a bankok. Akár 6-8 százalékos éves kamatról szóló ajánlatokat is lehet találni az ajánlatok között

– hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint mindez annak ellenére van így, hogy az MNB az idén már két alkalommal is csökkentette az alapkamatát, és ezekre a lépésekre gyorsan szoktak reagálni a bankok.

A jegybanki adatok szerint bőven akad szabad pénz a lakosságnál. A május végére kimutatott bő 14 800 milliárd forint összegű lakossági betétállomány 86,3 százalékát látra szóló és folyószámlabetétekben tartották a háztartások. Utóbbi azt jelenti, hogy közel 12 800 milliárd forint szabad pénz volt májusban a lakossági bankszámlákon.

Olvad az állampapír előnye

A piacon most elérhető, akár évi 6-8 százalékos kamatot is kínáló lekötött forintbetéti ajánlatokat az 1,7 százalékos infláción túl az is felértékeli a megtakarításokért folyó versenyben, hogy a lakossági állampapírok kamatait egymás után három hónapban is csökkentette az állami adósságkezelő. Az egyenként fél százalékos vágások nyomán az egyik legnépszerűbb lakossági állampapír, a Fix MÁP éves kamata július 17-től 5,50 százalékra csökkent.

Ezzel együtt a lakossági betétek kamatai után fizetendő 15 százalékos személyi jövedelemadó, és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó miatt az ezektől a terhektől mentes állampapíroknak többnyire még mindig maradt valamennyi kamatelőnye a lekötött betétekkel szemben. – Azoknak ugyanakkor, akik nem akarnak értékpapírszámlát nyitni, vagy rövidebb távra fektetnék be le a pénzüket, a lekötött betétek valós alternatívát jelentenek – állapítja meg a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A friss pénz többnyire feltétel

A BiztosDöntés.hu lekötött forint betét kalkulátora szerint a hitelintézetek többnyire nem szabnak bonyolult feltételeket az akcióikhoz kapcsolódóan, miközben 50 000, vagy 100 000 forint is elhelyezése is elég lehet a magas kamathoz. A legtöbb helyen viszont a friss forrás elhelyezése is alapfeltétel.

A Gránit Bank 6 hónapos futamidejű KamatMax betétjénél 6 százalékos az éves kamat. Itt az új forrás elhelyezése nem feltétel, viszont az igen, hogy az ügyfél a futamidő alatt minden hónapban minimum 20 000 forint értékben vásároljon a helyben vezetett folyószámlához kapcsolódó bankkártyával, vagy bankkártyákkal. A 3 hónapos futamidejű eBank betétnél 7 százalékos az elérhető, éves kamat: utóbbi feltétele a friss forrás elhelyezése, és az, hogy az ügyfélnek legyen aktív eBank szolgáltatással. A pénzintézet Hozampáros néven befektetéssel kombinált betétet is kínálatban tart, amelynél a betéti rész futamideje 3 hónap, az éves kamat pedig 8 százalék.

A Trive Bank 12 hónapos futamidejű, eBetét Kamatbónusz nevű konstrukciójánál 8 százalékos az éves kamat, ha ismétlődő lekötésről van szó. A kiemelt kamat azoknak az ügyfeleknek érhető el, akik egy hónapon belül nyitottak betétszámlát a pénzintézetnél. A kiemelt kamat emellett az első fordulónapig érvényes, utána a pénz a normál feltételek szerint kamatozik tovább. A konstrukciónál legalább 100 000 forintot kell elhelyeznie az ügyfélnek. Hasonló elven működik az eBetét nevű konstrukció, amelynél 12 hónapos, ismétlődő lekötésnél évi 7 százalék a kamat. Ezt a konstrukciót viszont már a Trive Bank bármely ügyfele igénybe veheti.

A MagNet Bank változatlanul az akciós, Prizma néven futó lakossági forint betétjét tartja kínálatban. Ennél a konstrukciónál most 3 hónapos lekötésnél évi 6,07 százalék az éves kamat. Hat hónapos lejáratnál 5,03 százalék, 12 hónapos futamidőnél pedig 4,81 százalékos kamatot fizet a pénzintézet. A Prizma betétben legalább 500 000 forint új forrás helyezhető el.

Az MBH Bank aktuális akciójában 3 hónapos futamidőre, évi 7 százalékos kamattal lehet egyszeri lekötésre betétet elhelyezni. A leköthető legkisebb összeg 100 000 forint, az új forrás elhelyezése itt is feltétel.

Az OTP Bank prémiumbanki ügyfelek által igényelhető Prémium Betétje jelenleg évi 5,75 százalékos kamatot fizet. Itt szintén legalább 100 000 forint friss pénz helyezhető el.

A Magyar Cofidis Bank Takarékszámlája 12 hónapos lekötésre évi 6 százalékos, kétéves futamidőre 6,15 százalékos kamatot fizet. A pénzintézetnél legalább 50 000 forint helyezhető el lekötött betétben.

A CIB Bank Tandem Megtakarítás néven kínál befektetéssel kombinált betétet. A betéti részben a befektetett pénz harmada – legalább 100 000 forint – helyezhető el, a futamidő 6 hónap, az éves kamat 7 százalék. Magnifica (prémiumbanki) kedvezménnyel viszont 10 százalékos, éves kamat érhető el.

Érdemes igyekezni, előbb-utóbb lépnek a bankok is

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint számítani kell arra, hogy a közeljövőben az akciós lekötött betétek kamatait is csökkentik a bankok, így érdemes kihasználni a mostani ajánlatokat. Az elemzők várakozásai szerint ugyanis a nyáron akár még két kamatvágást is végrehajthat az MNB, és ez kihatnak a lekötött betéti kamataira is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG