1p
A Fidesz egyelőre nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán, ugyanis nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél
A Fidesz egyelőre nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán, ugyanis - mint Navracsics Tibor frakcióvezető fogalmazott - nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: pártja elnökségének keddi ülésén a kampánymenetrend is szóba került. Arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint Orbán Viktor - a korábbiaktól eltérően - nem indul országjárásra, Navracsics Tibor úgy reagált: nem tud arról, hogy a pártelnök ne indulna országjárásra. A Fidesz elnökének ezen a héten is számos programja lesz országon belül és kívül egyaránt - jegyezte meg.

Arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott, március 15-ig eldöntik, lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, a frakcióvezető közölte: "nem látjuk, hogy ki lenne a vitában résztvevő másik fél". Arra, hogy tehát a jelen állás szerint nem lesz kormányfőjelölti vita, azt a választ adta: erről nem született döntés.

A több résztvevős vita lehetőségével kapcsolatban Navracsics Tibor azt vetette fel: kérdés, hogy van-e értelme egy olyan vitának, ahol olyan pártok is részt vesznek, amelyek vagy nem képesek, vagy csak nagy nehézségek árán tudják összegyűjteni a választási induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. A két forduló közötti vita lehetőségéről pedig majd akkor érdemes beszélni, ha "tisztul a kép" - mondta ugyancsak kérdésre válaszolva.

A Fidesz sajtóosztálya közölte, hogy a választási kampány megkezdésével, keddtől kampány-üzemmódban folytatja munkáját a párt Új Demokrácia Központja, melynek vezetője Kontrát Károly országgyűlési képviselő. A központ az országgyűlési választásokkal kapcsolatos információkkal, tanácsokkal, felvilágosítással és szükség esetén jogvédelemmel áll az emberek rendelkezésre - írták a közleményben.

A választásról szólt az ünnep 
Hagyó mindent elmondhat holnap 
MSZP: a Fidesz összejátszik a Jobikkal 
A Fidesz semmit nem mond, ami számonkérhető?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG