1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban - hangzott el egy konferencián
Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban - állapították meg egybehangzóan az Ybl Klub által szervezett csütörtöki budapesti választási konferencián részt vevő közvélemény-kutatók.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója fogalmazta meg elsőként azt a - később a kerekasztal-beszélgetés minden tagja által elfogadott - véleményt, amely szerint az MSZP-nek a főváros XIII. kerületében induló Tóth Józseffel és Szanyi Tiborral van esélye a második fordulós egyéni mandátum megszerzésére, míg a Jobbik egyéni jelöltjei talán Borsodban, azon belül is elsősorban Ózdon érhetnek el sikert.

Závecz Tibor, a Szonda-Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint a Fidesz az első fordulóban a 176 egyéni választókerületből akár 140-ben is mandátumot szerezhet, amivel csak "epizódszerepet" hagy a második fordulónak.

Hozzátette: a Fidesz kétharmados többségét a Jobbik is csak "kevéssé tudja veszélyeztetni", mivel a legnagyobb ellenzéki párt - az egy kerületekben induló kevés jelölt miatt - akár 47-48 százalékos támogatottság mellett is megszerezheti az alkotmányozó hatalmat.

A Fidesz kétharmados többségét Bozsonyi Károly, a Forsense fejlesztési igazgatója látta a legkevésbé biztosítottnak, pedig szerinte az ország jelenlegi "súlyos állapotában" egyáltalán nem mellékes, hogy a következő kormány milyen legitimációt tud szerezni a népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Leosztályozott miniszterelnök-jelöltek: Vona vezet 
A Szonda Ipsos becslése szerint a második helyért versenyző pártok közül a Jobbik 450-900 ezer szavazatra számíthat, míg az MSZP által megszerezhető voksok felső határa 1,2 millió, de a szocialisták legkevesebb 750 ezer szavazót biztosan mozgósítani tudnak. Závecz Tibor a közvélemény-kutatásoknál "rejtőzködő" baloldali szavazókra kitérve megjegyezte: ez a "mély letargiában" lévő réteg már az elmúlt évek népszavazásain és európai parlamenti, illetve időközi választásain sem vett részt, így őket a következő másfél hétben már nagy valószínűséggel nem lehet az urnákhoz csalogatni.

A hét kérdése:
A Fidesz-KDNP fölényes győzelmét jósolják a közvélemény-kutatók. Ön szerint mennyivel nyer a párt? Szavazzon!
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója egyebek mellett azt emelte ki, hogy az MSZP számára a belső konfliktusok elkerülése miatt sem érdektelen viszonylag jó szereplés a választásokon. A politológus szerint könnyen pártcsatához vezethet, ha a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget, illetve az MSZP a harmadik erővé süllyed, vagy ha csak egymilliónál kevesebb szavazatot szereznek a szocialisták.

A választási részvételi arányra vonatkozó kérdésre Hann Endre elmondta, könnyen előfordulhat, hogy az idén a korábbiaknál kevesebben mennek el szavazni, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy lesznek az országnak olyan területei, ahol érvénytelen lesz a választás első fordulója.

Finisben: kezdődik a végső mozgósítás
Bajnai: szerényen szólva eredményesek voltunk
"Orbán az, aki törődik az emberekkel"
Nehéz lenne az új kormánynak irányt váltani
"Orbán az, aki törődik az emberekkel"
Fico a magyar választásokról: félünk
Kövér: az új kormánynak nem marad mozgástere

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG