2p
Figyelik az oroszok az amerikai helyzetet.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóvá történt kinevezésével kapcsolatban kifejezte Moszkva azon reményét, hogy az amerikai vezetésben egyre többen lesznek olyanok, akik el tudnak vonatkoztatni az oroszellenességnek az Egyesült Államokon átsöprő hullámától. A szóvivő elmondta, hogy Boltont ismerik a Kremlben, de nem kívánt válaszolni az amerikai tisztségviselő személyes tulajdonságait feszegető kérdésekre.

Peszkov a RT-nek adott interjújában reményét fejezte ki, hogy az amerikai vezetés belső problémái nem hiúsítják majd meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozóját. Mint mondta, arra már csak a szíriai és a Koreai-félszigeten kialakult konfliktus rendezése érdekében is szükség lenne, de néhány amerikai kormányzati szerv ezt nem így látja.

Mit gondolnak az új külügyminiszterről?

Mike Pompeót, a CIA-igazgatóból kinevezett amerikai külügyminisztert „keményfiúnak” és a nemzetközi ügyekben tapasztalt embernek nevezte.

Mint mondta, Pompeo a diplomáciától eltérő szemszögből ismeri a nemzetközi ügyeket, de szavai szerint fontos minden partnerrel együttműködni, és néha a legváratlanabb emberekkel lehet közös nevezőt találni a tárgyaláshoz.

Peszkov megfogalmazása szerint az orosz-amerikai kapcsolatokban, de a nemzetközi politikában is egyre több a hidegháborús elem. Úgy vélekedett, hogy több országnak sem tetszik a Putyin vezette, növekvő Oroszország, ami miatt egyre keményebben, minden szabályról megfeledkezve lépnek fel a nemzetközi ügyekben. Ugyanakkor, mint mondta, sok európai országban tudják, hogy Európa nem fejlődhet Oroszország bevonása nélkül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG