Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p
Varga Mihály is tudja, hogy túl magas a 27 százalékos áfa - beszélt arról is, mikor lehet egyszámjegyű szja és magyar euró.

A nemzetgazdasági miniszter szerint magas a 27 százalékos áfa, csökkentésére azonban nincs szabad forrás a jövő évi költségvetésben, a kormány hosszú távú szándéka az áfa felső kulcsának 25 százalékra, vagy az alá csökkentése. Varga Mihály a Figyelő hetilap csütörtökön megjelent számában úgy fogalmazott: a kormány adófilozófiájának alapja, hogy a jövedelmeket minél kevésbé adóztassa, a fogyasztási pedig adókat szinten tartsa.

Mikor lesz egyszámjegyű szja?

Az egyszámjegyű személyi jövedelemadóra tett kormányfői ígéret teljesíthetőségével kapcsolatos kérdésre azt mondta: az idei és a jövő évi gazdasági teljesítményen múlik, hogy mekkora lépést lehet tenni ebbe az irányba.

Reményét fejezte ki, hogy még 2020 előtt lehetőség lesz az szja ilyen mértékű csökkentésére, utalva arra, hogy a büdzsében jövőre 600 milliárd forint elkölthető többletjövedelem keletkezik, amiből elvileg megvalósítható lenne a lépés.

Sokat gondolnak a magyar euróra

A konvergencia-program készülő módosításában a miniszter szerint nem kell sok mindent átírni, "talán az adósságszámon kell igazítani". Megjegyezte, hogy az adósságszint már most sem lenne akadálya az euró bevezetésének, hiszen Brüsszel nem ragaszkodik a 60 százalékos mértékhez, ha csökkenő pályán van az adósság.

Arra a felvetésre, hogy az euró bevezetéséről még gondolkodás sincs a kormányon belül, kijelentette: "sokat gondolunk rá, még ha nem is beszélünk róla". Kifejtette: vannak országok, amelyek védettséget remélnek ettől a lépéstől, mint Oroszország egyes szomszédai, azonban Magyarországnak nincs miért kapkodnia. "Megítélésem szerint ezzel a kérdéssel érdemben leghamarabb az évtized vége felé foglalkozunk" - fogalmazott.

Az uniós forrásoknál visszarendeződés jöhet

Szólt arról is: Brüsszel kifogásolja, hogy túl magas az uniós források 50 százalékos megelőlegezése Magyarországon, mert emiatt visszaélések lehetnek. Ennek megelőzésére szoros monitorozást vezetnek be, és a tapasztalatok alapján, akár a korábbi kifizetési rend visszaállítására is javaslatot tehetnek a kormánynak - mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter szerint 2017 közepéig kiírják a pályázatot az összes uniós forrásra a jelenlegi ciklusban, de ez nem jelenti még az összes forrás lehívását, hiszen annak üteme attól is függ, hogy Brüsszel mekkora összeget tart vissza kifizetési problémák, vitatott tételek miatt. Lázár János legutóbb a kormányinfón azt mondta: 2017-re kiírják, 2018-ig ki is fizetik az uniós forrásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szeptemberben tovább romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:59
Szeptemberben az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a Conference Board gazdaságkutató intézetnek az Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
Makro / Külgazdaság Ausztrália eladná kritikus ásványianyag-tartaléka egy részét szövetségeseinek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:20
Ausztrália hajlandó eladni új stratégiai kritikus ásványianyag-tartalékjai egy részét szövetségeseinek, köztük Nagy-Britanniának is – közölte a Reuters két, az ügyhöz közel álló forrása –, miközben a nyugati kormányok igyekeznek véget vetni a Kínától való függőségüknek a ritkaföldfémek és kisebb fémek tekintetében.
Makro / Külgazdaság Durván emelkedik a fiatal mellrákos nők száma
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 15:52
Elképesztő mértékben nő a fiatal nők körében tapasztalható tripla negatív emlőrák, ezért minden eddiginél fontosabb a szűrés és a korai diagnosztizálás.
Makro / Külgazdaság Baljós mumus tornyosul Trump feje felett – megbénul Amerika?
Kollár Dóra | 2025. szeptember 30. 14:20
Az amerikai kormányok mindenkori réme fenyegeti a Trump-adminisztrációt.
Makro / Külgazdaság Ezt nem tesszük zsebre: az export jövőre sem fog húzni
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 30. 13:40
Az export és az import is visszaesett augusztusban idehaza. Öröm az ürömben, hogy a bombaformába kerülő forintnak támaszt adhat a stabil külkereskedelmi többletünk.
Makro / Külgazdaság Csökkentek augusztusban az ipari termelői árak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:35
Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Makro / Külgazdaság Újabb húzóágazat fékezett be látványosan
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:30
Míg júliusban még az export és az import volumene is nőtt éves szinten, addig augusztusban mindkettő viszonylag nagyobb mértékben esett.
Makro / Külgazdaság Anime-hullámra ült a Nyugat, de a csillogás sok mindent eltakar
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 30. 05:44
Tarolnak az idei évben az európai és az amerikai mozikban is a távol-keleti animációs filmek. Minden idők legnagyobb globális bevételét elérő alkotása ebben a kategóriában egy kínai produkció lett, miközben napjaink egyik legnépszerűbb japán animéje is beköltözött a mozikba, és rekord nyitási eredményeket könyvelt el.
Makro / Külgazdaság Az MNB is aggódik a magyar ipar miatt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 15:16
A magyarországi ipar teljesítménye romokban hever, a többi régiós ország eközben jól teljesít, különösen a lengyelek – ennek okairól beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött a spanyol gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 14:31
Spanyolországban szakértők várakozásának megfelelően 15 hónapja a legnagyobb ütemre, 3 százalékra gyorsult az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex szeptemberben éves szinten a statisztikai hivatal hétfői közlése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG