3p

Egy határ átlépését jelenti, hogy amerikai katonák haltak meg, Irán hevesen tagadja, hogy köze lett volna a támadáshoz. Mi lesz Amerika válasza?

Teherán nem vett részt abban a támadásban, amelyben három amerikai katona életét vesztette, és 25-en megsebesültek Jordánia északkeleti részén, a szíriai határ közelében - áll abban a közleményben, amelyet Irán ENSZ-képviselete tett közzé hétfőn.

"Iránnak semmi köze nem volt az amerikai támaszpont elleni támadáshoz"

- idézte az IRNA állami hírügynökség a közleményt, amely szerint az amerikai erők és helyi fegyveres csoportok közötti konfliktusok állnak a súlyos incidens hátterében.

Joe Biden amerikai elnök az Irán által támogatott csoportokat hibáztatta az amerikai erők elleni dróntámadásért, amely az első halálos csapás volt amerikai erők ellen az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között jelenleg zajló fegyveres konfliktus tavaly októberi kezdete óta, jóllehet a konfliktust elindító izraeli Hamász-támadás óta megszaporodtak a térségben állomásozó amerikai egységek elleni rakéta- és dróntámadások.

Tagadta Irán érintettségét Nasszer Kanaáni külügyi szóvivő is. Kijelentette, hogy a Teheránt érő vádaskodás alaptalan. A helyi fegyveres csoportok egyébként sem iráni utasításra cselekszenek - szögezte le.

Hangoztatta mindazonáltal, hogy a szíriai és iráni célpontok elleni támadások, valamint a hadműveletek folytatása a palesztin Gázai övezetben "fokozza az instabilitás ciklusát" a térségben.

Biden választ ígért

Irán által támogatott radikális fegyveres csoportok dróntámadást követtek el Jordánia szíriai határának közelében amerikai egységek ellen, három katona meghalt, 25 megsebesült - közölte Joe Biden amerikai elnök vasárnap a katonai incidens hírére reagálva.

Az elnök közleményében a felelősök elszámoltatását ígérte, és úgy fogalmazott, hogy a felelősségre vonás "idejét és módját" az Egyesült Államok fogja megválasztani.

A támadás hírét vasárnap megerősítette a térségért felelős amerikai központi parancsnokság (CENTCOM), amely annyit közölt, hogy Jordánia északkeleti részén három katona meghalt és 25 megsebesült, amikor dróntámadás ért egy támaszpontot.

A felelősségre vonás idejét és módját Amerika választja meg, mondta Joe Biden. (Képünk korábban készült.) Fotó: EPA/SHAWN THEW
A felelősségre vonás idejét és módját Amerika választja meg, mondta Joe Biden. (Képünk korábban készült.) Fotó: EPA/SHAWN THEW

Katonai illetékesek ezt azzal egészítették ki, hogy a halálos áldozatokkal járó támadást a 22-es Torony (Tower 22) elnevezésű katonai őrhelyen állomásozó amerikai egységek ellen követték el, ami Jordánia területén fekszik, közel Szíriához. Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy a légvédelmi eszközök miért nem léptek működésbe, hogy elhárítsák a támadást.

A Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael elleni tavaly október 7-i támadása óta megszaporodtak a térségben állomásozó amerikai egységek elleni rakéta- és dróntámadások, de most először vesztették életüket amerikai katonák.

Az elmúlt három hónapban a támadások mindennapossá váltak, és az összesítések szerint október 17-e óta Szíriában és Irakban mintegy 160 alkalommal lőttek ki, illetve irányítottak amerikai egységek támaszpontja felé rakétát vagy drónokat olyan radikális iszlamista fegyveres csoportok, amelyek Irán anyagi és katonai támogatását élvezik. Ezekben  70 amerikai katona szenvedett - egy kivétellel könnyű - sebesüléseket.

Az amerikai médiában megszólaló katonai elemzők úgy fogalmaztak, hogy az amerikai egységeket támadó fegyveresek azzal, hogy amerikai katonákat öltek meg, átléptek egy határt, ami az elrettentésre épülő amerikai Közel-Kelet-politika megváltozásához vezethet, és ezzel párhuzamosan a közel-keleti konfliktus kiéleződéséhez.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG