3p
Az Egyesült Királyság kilépésének közeledtével egyre erősebb recesszióba kezdett a szigetország gazdasága.

A birt fogyasztók máris érzik az árak folyamatos növekedését a tavalyi Brexit szavazás következményeként – írja a Reuters. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a szigetország gazdasági növekedése enyhén visszaesett a kiválást előkészítő tárgyalások hatására.

Bár a belső fogyasztás nagyban segített enyhíteni a Brexit okozta sokk azonnali hatásait, az Egyesült Királyság lakói jelentősen visszavettek a költekezésből a nem létfontosságú termékek esetében a folyamatosan növekvő árak miatt – jelentette a Brit Kereskedelmi Konzorcium (BRC), A Kantar Worldpanel kutatóintézet független kutatása is inflációs ráta emelkedését mutatta az élelmiszerek esetében, hiszen a alapvető fogyasztási cikkek árai (hal, vaj, tea) együttesen emelkedtek.

Tartalékolnak a kilépés miatt

Meglepő módon  nem volt komoly gazdasági hatása a brit kilépést eldöntő júniusi népszavazásnak, a mostani jelek ugyanakkor egyre jobban arra utalnak, hogy alábbhagy a GDP növekedés üteme. Az Egyesült Királyság kincstári kancellárja a héten jelenti be a költségvetés éves tervezetét, de jelezte: visszafogják a költekezést, hogy képesek legyenek azokat a költségterheket finanszírozni, amik a Európai Unió egységes piacáról való kilépéssel járhatnak – mondta Philip Hammond.

Tudtuk, hogy a referendum eredményének terhét csak elodázni tudtuk, nem elkerülni. A mostani adatok pedig igencsak ezt az álláspontot erősítik – mondta Oliver Jones, brit közgazdász.

A gyengülő adatok hatására hét hetes mélypontra került a font a dollárral szemben. A gyengülést a befektetői bizalom visszaesése is megerősítette, hiszen egyenlőre mindenki Theresa May szavát lesi, mikor indítja meg a hivatalos tárgyalásokat a kilépésről.

Theresa May. Kép forrása: EPA

Felpörög az infláció

December és február között 2 tizeddel csökkent a nem élelmiszer kereskedelem volumene, ez az első trendszerű, negyedéves csökkenés az elmúlt öt évben – jelezte a BRC. A fogyasztó árak növekedése lassan eléri az Egyesült Királyság központi bankja által kitűzött 2 százalékos célt, sok közgazdász szerint azonban még az év során elérheti a 3 százalékot is az infláció.

A jelzálog-hitelező brit Halifax szerint a december-február közötti időszakban 5,1 százalékra csökkent az ingatlan árak növekedése. Utoljára 2013-ban tapasztaltak hasonló ütemű bővülést. Az előrejelzés szerint a fogyasztókra gyakorolt terhek és a munkaerőpiac csökkenő lendülete várhatóan jelentősen megfékezi a lakásárak további növekedését.

A Brexittel kapcsolatban már számtalanszor írtunk, cikkeinket itt olvashatod.

Hollande: egyre biztosabb a többsebességes Európa

A francia elnök szerint a britek „rosszkor hoztak rossz döntést”, nem maradhatnak stratégiai partnerei az EU-nak. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG