1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nyolc megyében van kihirdetve a vészhelyzet. Országosan több mint 3600 embernek kellett elhagynia otthonát. Budapesten elrendelték a harmadfokú készültséget
Nyolc megyében, Bács-Kiskunban, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrádban, Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Nógrádban van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet. A borsodi Felsőzsolcáról 861 embert kellett kitelepíteni. Országosan több mint 3600 embernek kellett elhagynia otthonát. Budapesten elrendelték a harmadfokú készültséget a Duna vízszintjének emelkedése miatt.

Budapesten szombat éjjel életbe lépett a harmadfokú készültség. A Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője vasárnap reggel elmondta, hogy eddig mintegy negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zártak le. Bátori Marianna közölte, hogy a nap folyamán még hat árvízi kaput zárnak le a Római-parton, illetve a déli vízállástól teszik függővé további háromnak a lezárását.

A lezárt csatornáknál folyamatosan figyelik, hogy van-e szivárgás, hogy ha szükséges, búváraik beavatkozhassanak. Jelenleg fertőzésveszélytől nem kell tartani. Az éjszaka a Sajó áradása miatt megkezdődött a Miskolchoz közeli Felsőzsolca lakosainak kitelepítése. A településről 861 lakost kellett kitelepíteni, 0 településről érkezőket többi között a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában helyezik el, hétfőn nem lesz tanítás az iskolában. Országosan 3607 embernek kellett elhagynia otthonát.    

Edelényben azokban az utcákban, ahol még úgy érzik, hogy meg tudják fékezni a vizet, rakják a homokzsákokat. A kitelepítettek - mintegy 550 ember - közösségi szállásokon, rokonoknál, ismerősöknél kaptak helyet. Őket - hogy megnézzék, mi a helyzet az otthonukban - motorcsónakokkal viszik be házaikhoz, sokan az ablakon vagy az alacsonyabb építésű garázstetőkön át próbálnak bejutni a lakásokba.

Vasárnapra virradóra kiürítették a Miskolc keleti kapujánál lévő áruházakat is, mert a Sajó árvize ezeket is elöntötte. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenkét települést zár el az árvíz a Sajó, a Bódva, a Hernád, illetve kisebb patakok áradása miatt.

 A Honvédelmi Minisztérium közleményben tudatta, hogy az árvíz elleni védekezésben háromezer katona vesz részt. Mályiban négy lánctalpas katonai kétéltű segít a mentésben; Szentesről további 12 járművet indítottak útnak, ezek várhatóan dél körül érkeznek a borsodi térségbe.

Pest megyében vasárnap hajnalban lezárták Vácon a Kőszentes hidat, mert a patak elöntötte. A 2-es főúton teljes útlezárást vezettek be Felső-Göd és Vác között ( 26-33 km), a forgalmat a kosdi és a gödi csomópontok között az M2-es autóútra terelik - olvasható az Útinform honlapján; a kozut.hu tájékoztatása szerint az M2-en azonban a teherjárművek csak díjfizetés ellenében közlekedhetnek.

A 11-es főutat teljesen lezárták Visegrád és Tát között, vagyis azon Dömösre, Pilismarótra és Esztergomba sem lehet bejutni. Akik a pilisi feltáró úton Pilisszentlászló felől érkeznek Visegrádra, csak célforgalomban hajthatnak rá a 11-es főútra, vagyis ha az ottani kórház vagy valamelyik szálloda az úti cél. Esztergomba a 10-es és 117-es út felől lehet behajtani. A 12-es főutat Nagymaroson a 8-as és a 15-ös kilométer között teljesen lezárták, a forgalmat a Kismaros-Kóspallag-Márianosztra-Szob útvonalra terelik. A Szentendrei-szigeten is teljesen lezárták a Tahi és Kisoroszi közötti útszakaszt, Kisorosziba már nem lehet bejutni.

A Dunakanyarban a Szentendre Határcsárda és Szigetmonostor, a Visegrád és Nagymaros, valamint a Szob és Pilismarót közötti komp leállt. Nem jár a Vác és Tahitótfalu közötti komp sem. Dunakeszi és Horány között, illetve a fővárostól délre a Tököl és Százhalombatta, valamint a Lórév és Adony közötti komp is leállt. A 37-es főúton Sátoraljaújhelynél megszűnt a teljes lezárás, a kamionforgalom is megindult. Kérik, hogy aki csak teheti, a 37-es főútról térjen le a Tokaj-Rakamaz-Nyíregyháza közötti 38-as főútra, és az M3-as autópályán végighajtva érheti el a fővárost.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG