4p
A Balkánon a múlt évhez képest erősen megnőtt a migránsok és menekültek száma, Kurz egyenesen 150 százalékos ugrásról beszél. Ausztria padlóféket nyomott az ország további iszlamizációjának megakadályozására.
(MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Az osztrák kormány félreverte a harangokat, mivel Bécs szerint egy új balkáni migránsútvonal van kialakulóban. Az „albán útvonal” Görögországból a Nyugat-Balkánon keresztül vezet északra. A Szabadságpárti Herbert Kickl belügyminiszter – aki egykoron Jörg Haider beszédírójaként kezdte karrierjét - leszögezte, hogy ha beáramlás folytatódik, akkor Ausztria lezárja határait.

Az albán kérdés

Sebastian Kurz kancellár ezekben az órákban találkozik Edi Rama albán miniszterelnökkel, hogy az új migráns-útvonal problémáját megvitassák. A szakértők megerősítik, hogy a Balkánon a múlt évhez képest erősen megnőtt a migránsok és menekültek száma, Kurz egyenesen 150 százalékos ugrásról beszél. Mindenesetre messze nem kell tartani a 2015-ös fejetlenség visszatérésétől, hiszen abban az évben 860 ezer migráns jött az Égei-tengeren Európába, míg tavaly csupán 30 ezer.

Nyugati szomszédunknál idén március végéig a hivatalos adatok szerint 4 ezer menekültkérelmet nyújtottak be, ez a 2015 előtti évek átlagának felel meg. A balkáni útvonal tematizálásával Kurz újra megragadja a múlt őszi választási kampányának központi témáját. Valóban, Kurz már külügyminiszterként is hozzájárult a 2015-ös menekülthullám megállításához a macedón–görög határzár látrehozásával. 2015 augusztusának végén (a magyar–szerb kerítés előtt) Bécsbe hívta a legtöbb nyugat-balkáni ország vezetőjét – és lezáratta a balkáni útvonalat.

Káncz Csaba

Csökkenő juttatások

Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azoknál a külföldieknél, akik nem tudnak jól németül, és a nagycsaládosok alapjuttatásait is megnyirbálja. Kurz szerint ezzel akarják megakadályozni, hogy az osztrák szociális rendszer ösztönözze a bevándorlást az országba. A javaslat különbséget tesz azok között, akik már Ausztriában élnek és azok között, akik újonnan érkeznek az országba.

Az EU-országokból, így Magyarországról, illetve a harmadik országból érkezők öt év munkaviszony után vehetik igénybe a szociális támogatásokat. A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul. Az EU személyek szabad áramlásának irányelve értelmében Bécsnek az EU polgárait az osztrák állampolgárokkal egyenlően kell kezelnie.

Elég az iszlamizációból!

Tavalyi német értesülések szerint Kurz és Orbán rendszeresen egyeztetnek telefonon és jól megértik egymást például a migráció ügyében. Mindazonáltal Budapest és a V4-ek, valamint Bécs között alapvető érdekkülönbségek húzódnak. A V4-ek egységesen NATO-tagok, az osztrák semlegesség viszont korlátokat szab az együttműködésnek a védelem területén. A volt szocialista államok szükségesnek tartják az atomenergiát, Ausztria ellenben szinte küldetéses harcot vív ellene. Eltérnek a kiinduló pontok az EU következő költségvetésének meghatározásánál is.

Kurz kormányának üdvözlendő lépései közé tartozik, hogy padlófékre léptek az ország további iszlamizációjának megakadályozása érdekében. A muszlim népesség Ausztriában 2001 óta megduplázódott, és jelenleg már eléri a teljes népesség 8 százalékát. Még megdöbbentőbbek a legutóbbi beiskolázási adatok, amelyek szerint a bécsi általános és középiskolások száma vallási lebontásban így néz ki: muszlimok: 31 984 fő, katolikusok: 29 894 fő.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG