3p

A Magyar Bankholding elemzői "csak" 2 százalékos reálbér-csökkenésre számítanak.

Folytatódott az erőteljes bérnövekedési ütem az év végén is, elsősorban annak köszönhetően, hogy a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt érdemi béremelésre kényszerülnek a munkaadók, továbbá a második és harmadik körös évközi, inflációra reagáló béremelések is felfelé tolták a dinamikát. Ekként kommentálták a Magyar Bankholding elemzői a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatait.

A tavalyi bérnövekedési ütem így 17,5 százalékot ért el éves átlagban, míg idén a 14 és 16 százalékos bérminimum-emelkedések segítségével 15 százalékot elérő lehet a béremelkedés mértéke, azonban a tavalyi évhez hasonló számban megjelenő évközi béremelések esetén ez több százalékponttal magasabb is lehet – vélik az elemzők.

Akik úgy ítélik meg, a bérköltségek további növekedése, az évközi béremelések és egyszeri kifizetések, illetve az energia- és alapanyagárak megugrása tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát, ami még magasabb bérkövetelésekhez vezethet a reálérték megőrzése érdekében, ami közelebb viheti a gazdaságot egy klasszikus ár-bér spirálhoz. Azonban jelenleg több esetben látszik az inputköltségeket jóval meghaladó áremelés is a vállalatok részéről, így a felhalmozódó profittömeg akár már előre beépítetten is fedezetet kínálhat az idei bérköltségek kigazdálkodására. 

Eközben az áremelkedési várakozások tartósan magas szinten való beragadását igyekeznek jelenleg a jegybankok világszerte megakadályozni a gazdaságok immár kevésbé moderált hűtésével és megtalálni azt az egyensúlyi kamatszintet, ahol ezt még erősebb recesszió okozása nélkül meg tudják tenni. Ami egyre nehezebb, mivel egyszerre több negatív makrogazdasági tényező is kockázatot jelent. Kockázat továbbá, hogy mivel már hosszabb ideje zajlanak a kamatemelések, de a munkaerőpiaci kereslet továbbra sem csökken sem a hazai gazdaságban, sem más fejlett gazdaságokban, így vélhetően a neutrális szint fölé emelkedő, a növekedést korlátozó mértékű kamatok elkerülhetetlenek lesznek ahhoz, hogy a szükséges szintre csökkenjen a munkaerőpiaci feszesség és a bérinfláció. 

Az idei szintén erőteljesebb minimálbéremeléseknek és alap bérdinamikának, valamint a várható pótlólagos évközi béremeléseknek köszönhetően még a prognosztizált erőteljes inflációt figyelembe véve is a Magyar Bankholding elemzői szerint csak 2 százalék alatti nettó reálbércsökkenéssel kell számolni 2023-ban előreláthatólag, a tavalyi enyhe pozitív emelkedés után. Ágazati bontásban átlag feletti volt a bérnövekedés a hónapban a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, a logisztikában, a vendéglátásban és a szociális ellátásban, míg átlag alatti volt az energiaszektorban, a hulladékgazdálkodásban, az ingatlanügyletekben, az oktatásban és a művészet-szabadidős tevékenységek területén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG