2p

Kuba teljesen kifogyott a dízelből és a fűtőolajból az Egyesült Államok által bevezetett olajblokád következtében – közölte szerdán Vicente de la O Levy kubai energiaügyi és bányászati miniszter.

A kialakult helyzet miatt Havannában az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gördülő áramszünetei alakultak ki.

A miniszter az állami médiában úgy fogalmazott: „egyáltalán nincs üzemanyagunk és dízelünk”, a nemzeti villamosenergia-hálózat pedig „kritikus” állapotban van, tartalékok nélkül.

A főváros egyes negyedeiben napi 20-22 órás áramszünetek vannak, miközben az országot már így is súlyos élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány terheli.

A kubai villamosenergia-rendszer jelenleg kizárólag hazai kitermelésű nyersolajra, földgázra és megújuló energiaforrásokra támaszkodik. A miniszter szerint Kuba az elmúlt két évben 1300 megawattnyi naperőművi kapacitást telepített, de az üzemanyaghiány miatti hálózati instabilitás jelentősen rontja ezek hatékonyságát.

A miniszter közölte: Havanna továbbra is tárgyal üzemanyagimportokról, ugyanakkor az amerikai-izraeli-iráni konfliktus miatt emelkedő világpiaci olaj- és szállítási költségek tovább nehezítik a beszerzéseket.

Mexikó és Venezuela – Kuba korábbi fő olajszállítói – Donald Trump amerikai elnök januári rendelete óta nem küldött üzemanyagot a szigetországba. Trump vámokkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek olajat exportálnak Kubának.

A Reuters szerint december óta mindössze egyetlen nagyobb tanker, az orosz zászló alatt közlekedő Anatoly Kolodkin szállított nyersolajat Kubába, ami áprilisban csak átmeneti enyhülést hozott.

Az ENSZ emberi jogi szakértői a múlt héten jogellenesnek nevezték az amerikai üzemanyagblokádot, arra figyelmeztetve, hogy az akadályozza a kubai lakosság fejlődéshez, valamint az élelmiszerhez, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és az ivóvízhez való jogát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG