2p

A két, háborúban álló fél érthető módon ellentétesen reagált a szankciós döntésre.

A washingtoni orosz nagykövetség a Telegramon megosztott üzenetében „a szabadpiaci elvek átírásának” nevezte az intézkedést, hangsúlyozva, hogy „az efféle lépések elkerülhetetlenül a bizonytalanság és a nyersanyagárak növekedését eredményezik”. A nagykövetség kiemelte: az ilyen „veszélyes és törvénytelen” eszközök alkalmazása ellenére nem tartják kérdésesnek, hogy az orosz olajra változatlanul lesz kereslet.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője örömmel fogadta a hírt, hogy a G7-országok és Ausztrália is csatlakoznak az árplafon bevezetéséhez, ugyanakkor túl magasnak tartotta a megszabott összeget. „Annak érdekében, hogy minél gyorsabban csapást mérjünk az orosz gazdaságra, 30 dollárra (12 ezer forint) kell csökkenteni (az ársapkát)” – írta Jermak a Telegramon.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Uniós és a G7-ek pénteken megegyeztek a tengeren szállított orosz olaj hordónkénti árplafonjáról, amely 60 dollár lesz. Az árplafonról szóló pénteki döntést egyeztetéses vita előzte meg, Lengyelország ugyanis alacsonyabb árat szabott volna meg, mint amiben végül megállapodtak.

Az áramximalizáló egyezményhez szombaton Ausztrália is csatlakozott.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG