1p
2012 augusztusában az építőipari termelés 5,3%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. Az épületek építése tizedével csökkent, az egyéb építményeké kismértékben emelkedett. Az egyéb építmények építésére kötött szerződések aránya 20,7%-kal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva, amely az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető, melyek jelentős része közbeszerzésből származik.

Augusztusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 5,3%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 5,3%-kal kisebb volt. Az év első nyolc hónapjában a termelés összesen 7%-kal esett vissza 2011 azonos időszakához képest.

Augusztusban a két építményfőcsoport közül az épületek építésének hosszú ideje tartó visszaesése augusztusban is folytatódott, 10,8%-kal elmaradva az előző évitől. Az egyéb építmények építése viszont kismértékben, 1%-kal nőtt, ami a speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 4,6%-kal, az egyéb építményeké 0,8%-kal csökkent az előző havihoz képest. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 7,3%-kal csökkent. Az egyéb építmények ágazat termelése 10,3,%-kal maradt el a tavaly augusztusitól. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 1,2%-kal kisebb volt, mint 2011 azonos időszakában.

A 2012 augusztusában kötött új szerződések volumene 0,5%-kal nagyobb volt az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene egyötödével csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7%-kal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető.

Az építőipari vállalkozások 2012. augusztus végi szerződésállományának volumene 3,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport adata ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 16,1%-kal kisebb, az egyéb építményeké 14,8%-kal magasabb volt, mint 2011. augusztus végén - a KSH adatai szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG