3p

Ha a helyi cégek tönkre mennek, az megnehezíti az egész rendszer működésének finanszírozását.

A helyi közműszolgáltatók a magas energiaárakból eredő költségnyomás és a saját ügyfeleik esetleges fizetésképtelensége miatt a csőd kockázatával néznek szembe Németországban.

Erről tájékoztatta a Reuters hírügynökséget szerdán a VKU ágazati szakmai képviseleti szervezet vezetője az MTI szerint.

"A lokális közművek összességében az egész energiarendszer szempontjából fontosak" - jelentette ki a VKU (Verband kommunaler Unternehmen e. V.) ügyvezető igazgatója, Ingbert Liebing a hírügynökségnek adott interjúban, hozzátéve, hogy a csoport tárgyalásokat folytat a szövetségi kormánnyal a finanszírozás növelését lehetővé tévő intézkedésekről.

"El akarjuk kerülni a fizetésképtelenséget. Fontos tudni, hogy ha egyes lokális cégek tönkre mennek, az megnehezíti az egész rendszer működésének finanszírozását" - tette hozzá.

Németországban több mint ezerötszáz helyi "Stadtwerke" osztja el az ország gázfelhasználásának több mint kétharmadát.

Számos ilyen helyi közüzemi vállalat foglalkozik áram-, víz- és hőszolgáltatással, hulladékfeldolgozással, szélessávú internet szolgáltatással és még tömegközlekedéssel is.

Az energiaszektor óriás cégei, mint az Uniper vagy a VNG anyavállalata, az EnBW, amelyek a határidős termelési és értékesítési kötelezettségeik fedezésére a tőzsdén is kereskednek, hozzáférhetnek a KfW (Kreditanstalt für Wiederaufbau) állami beruházási bank által biztosított 100 milliárd eurós alaphoz.

Ez a finanszírozási biztosíték viszont nem áll a kisebb piaci szereplők rendelkezésére, amelyek közül sokan a szabadpiacon kötött kétoldalú szerződésekkel fedezik szükségleteiket - mutatott rá Liebing.

Az energiabeszerzést a vevő nemteljesítésével szembeni biztosítékként fedezeti letétekkel kell garantálni. Az energiaárak emelkedésével párhuzamosan megnövekedett a vásárlók pótfedezet-befizetési kötelezettsége is, ami sok esetben nehéz pénzügyi helyzetbe hozta a cégeket.

Az igazgató elmondása szerint a VKU javaslatokat dolgozott ki arra, hogyan lehetne a KfW finanszírozási programját a helyi közüzemi vállalatokra is kiterjeszteni.

Az energia beszerzési árának növekedése mellett a közüzemi szolgáltatók pénzügyi nehézségeit súlyosbítja az is, hogy hosszú távú szolgáltatási szerződések és ársapka miatt nem tudják az áremelkedést áthárítani az ügyfeleikre.

Mindemellett a nemfizető ügyfelek aránya is megemelkedett az átlagosnak mondható 1 százalékról 5-10 százalékra, sőt egyes régiókban 15-20 százalékra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG