3p

Ursula von der Leyen az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Strasbourgban tartotta az unió helyzetét értékelő éves beszédét.

Szankciók és energia

Az Európai Unió szankciói érvényben maradnak, az EU továbbra is határozottan fel fog lépni Oroszországgal szemben, "ebből nem engedünk" - mondta. Az uniós szankciók következtében az orosz pénzügyi rendszer az életéért küzd, az orosz ipar térdre esett. A Kreml hozta ilyen helyzetbe Oroszországot - húzta alá. Ukrajna újjáépítéséhez viszont rendkívül sok pénzre lesz szükség. Az EU százmillió euróval fogja támogatni az ukrán oktatás újraindítását. Az EU szolidaritása Ukrajnával megingathatatlan - húzta alá az Európai Bizottság elnöke.

Az Európai Unió intézkedéseket javasol az alacsony költségű villamosenergia-termelők extraprofitjának megadóztatására, az ebből származó bevétel akár 140 milliárd eurót hozhatna az uniós államoknak. Szerinte nem helyes most rendkívüli bevételeket beszedni a háborúra hivatkozva a fogyasztók kárára. A nyereséget meg kell osztani, és azokhoz kell eljuttatni, akiknek arra a legnagyobb szükségük van - mondta. Közölte továbbá: az uniós tárgyalók asztalán szerepel az energiaárak felső határának meghatározása is.

Évértékelőt tartott. Fotó: Privátbankár /EP
Évértékelőt tartott. Fotó: Privátbankár /EP

Közölte azt is, hogy 3 milliárd euró értékű beruházással az európai hidrogénpiac megteremtésére és a hidrogénellátást szavatolására. A fogyasztóknak érezniük kell a megújuló energiák olcsóbb árát, azért az EU kezdeményezni fogja a villamosenergia-piac mélyreható reformját is. Közölte: az EU Ukrajna számára is biztosítani szeretné az unió egységes piacához való zökkenőmentes hozzáférést. Tájékoztatása szerint még szerdán Kijevbe utazik, hogy ennek részleteit megvitassa Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ukrajnát be kell vonni az uniós roamingdíjmentes mobilhálózatba is - tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Jogállamiság

Az Európai Bizottság kötelessége és legnemesebb szerepe a jogállamiság védelme, az unió költségvetését pedig meg fogja védeni a jogállamisághoz kötődő úgynevezett feltételességi mechanizmuson keresztül. Úgy fogalmazott: biztosíthatom önöket afelől, hogy az uniós bizottság továbbra is ragaszkodni fog a bírói függetlenséghez.

Szavai szerint az EU továbbá a korrupció visszaszorítására összpontosít. "Ha hitelesek akarunk lenni akkor, amikor arra kérjük a tagjelölt országokat, hogy erősítsék meg demokráciájukat, akkor fel kell számolnunk a korrupciót az unión belül is" - fogalmazott az uniós bizottság elnöke, majd hozzátette: jövőre a testület intézkedéseket fog előterjeszteni az uniós korrupcióellenes jogszabályi keret frissítésére.

Eközben a Népszava értesülései szerint vasárnap dönt az Európai Bizottság a Magyarországgal szemben elindított jogállamisági eljárás folytatásáról. Az uniós testület várhatóan pénzügyi szankciót javasol majd, amiért a kormány nem adott megfelelő válaszokat az uniós támogatásokkal elkövetett korrupcióval kapcsolatos aggodalmaira.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG