3p
Kiemelkedő eredményekkel zárta az évet a Konzum és az Opus is.

Kiemelkedő teljesítménnyel zárta a tavalyi évet a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt., valamint az Opus Global Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett beszámolókból. A Konzum-csoport 68 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel, 40,8 milliárd forintos saját tőkével és várhatóan 19,6 milliárd forint teljes átfogó eredménnyel zárja a 2017-es évet, míg az Opus egy év alatt több mint kétszeresére növelte saját tőkéjét, amely így 15 milliárd forint fölé emelkedett.

Kilőtt a Konzum

A Konzum-csoport fennállásának eddigi legfontosabb időszakát tudhatja maga mögött, az újrapozícionálást és az átstrukturálást követően egy év alatt Magyarország egyik meghatározó befektetési holdingvállalatává fejlődött. A cégcsoport által kezelt vagyon értéke 2017-ben meghaladja a 150 milliárd forintot, a csoport portfoliójában a pénz- és tőkepiacon, az idegenforgalomban, az ingatlanhasznosítás, valamint a vagyonkezelés területein működő társaságok találhatók.

A csoport a 2017-es pénzügyi évet 16 milliárd 823 millió forintos nettó árbevétellel zárja, A cégcsoport saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest 68 szorosra, azaz 596 millió forintról 40 milliárd 847 millió forintra növekedett. A nettó adózótt eredmény 10 milliárd 346 millió forint lett, így a csoport 2017-ben 19 milliárd 649 millió forintos átfogó eredményt ért el.  A mérlegfordulót követő, részben már véghezvitt tőkeemelés tovább növeli a csport konszolidált tőkéjét és eredményét – ennek hatásai azonban csak az idei első féléves beszámolóban jelentkeznek majd.

Megduplázta tőkéjét

Az Opus Global Nyrt. előzetes jelentése szerint a vállalatcsoport a 2017-et konszolidált szinten 48 milliárd 154 millió forint mérleg főösszeggel zárta. Az Opus-csoport egy év alatt csaknem megháromszorozta árbevételét, amely így 46 milliárd 445 forintra növekedett. Míg a társaság 2016-ban csaknem 1 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el, 2017-ben adózott eredménye már 5,978 milliárd forint volt.

Az Opus saját tőkéjét megduplázta egy év alatt, ami így meghaladta a 15 milliárd forintot., a cégcsoport EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye) 7 milliárd 903 millió forint volt. Az idén februárban bejelentett és jelenleg is zajló tőkeemelések hatására, az Opus további jelentős fundamentumokkal gyarapszik a magyar gazdaság húzóágazataihoz tartozó társasági részesedések apportjával. Ennek eredményeként a társaság saját tőkéje várhatóan további 110-120 milliárd forinttal növekszik.

Megszólalt Mészáros Lőrinc: elárulta, mit tervez a veszteséges erőművel

A milliárdos gázszerelő nem lepődött meg a Mátrai Erőmű rossz pénzügyi számain. Komoly tervei vannak a nemzetstratégiai jelentőségű vállalattal. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG