4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A szaúdi koronaherceg még védelmi miniszterként az utóbbi években fő felelőse és kidolgozója volt országa agresszív külpolitikájának, amely eddig egy nagy rakás csődtömegnek bizonyult. Most tételesen sorra vesszük a szerencsétlen országokat, ahova betette a lábát. A 16 évvel ezelőtti New York-i terrortámadásért nem visel közvetlen politikai felelősséget, de a friss bizonyítékok súlyos árnyékot vetnek Rijádra.
Szaúd-Arábia. Kép forrása: EPA, Amel Pain

Idén júniusban a szaúdi király váratlanul megfosztotta tisztségétől addigi trónörökösét és 31 éves fiát, Mohamed bin Szalmánt (MBS), az eddigi helyettes trónörököst tette meg a korona első számú várományosává. MBS védelmi miniszterként az utóbbi években fő felelőse és kidolgozója volt országa agresszív külpolitikájának, amely eddig egy nagy rakás csődtömegnek bizonyult. Kinevezése erős kételyeket ébreszt országa és a régió stabilitásával kapcsolatban.

MBS most számos fronton harcol, amelyeket vegyük végig tételesen.

Gazdaság

MBS a felelőse a tavaly áprilisban bejelentett "Vision 2030" elnevezésű államreform-csomag megvalósításáért is. Az egyébként üdvözlendő lépések közé tartozik a vízfejű állami bürokrácia visszavágása és a privatizáció - igen ám, de ezek a lépések komoly munkahely-vesztéshez vezetnek. Bár a hivatalos statisztikák szerint jelenleg 12.7 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, helyi szakértők szerint ez már most közelebb van a 30 százalékhoz, a 24-29 éves korosztályban pedig a 40 százalékhoz. Ráadásul a 20 milliós szaúdi társadalomban mintegy 1.9 millió fiatal fog az elkövetkező évtizedben a munkaerőpiacra lépni.

Szíria

Kapitális baklövés MBS részéről. Aszad szír elnök megbuktatása nem sikerült, ezért 10 napja MBS titokban Izraelbe látogatott, ahol Netanjahuval tárgyalt a következő lépésekről. Mind Tel-Aviv, mind Rijád eltökélt abban, hogy megakadályozza Teherán tartós katonai jelenlétét Szíriában és ezért nagyon messzire hajlandók elmenni. Izraelben pattanásig feszültek az idegek, egyes magas rangú hivatalnokok már Aszad elnöki palotájának bombázásával fenyegetőznek.

Jemen

MBS közel három éve indította el a jemeni hadjáratot, amely katasztrofális kihatással járt a szaúdi költségvetésre és mindenekelőtt a jemeni átlagember számára. A hadjárat aláásta Rijád hagyományos szövetségi rendszerét, Pakisztán ugyanis nem volt hajlandó csapatokat küldeni a huszi lázadók leverésére. Jemenben napjainkban kolerajárvány tombol, fél millió fertőzöttel. Jemen a jelen állás szerint egy krónikus bukott állammá (failed state) alakul az Arab-félszigeten.

Katar

A szaúdiak vezetésével három hónapja megkezdett blokád nem törte meg a törpeállamot, ellenben Ankarával, Moszkvával és Teheránnal stratégiai szintre erősítette kapcsolatait. Az 1981-ben létrehozott Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) viszont MBS blokádjának következtében halálos sebet kapott.

9/11

Káncz Csaba

MBS a 16 évvel ezelőtti New York-i terrortámadásért nem visel közvetlen politikai felelősséget, de az új kutatások eredményei súlyos árnyékot vetnek Rijádra. Mint ismeretes, a 19 gépeltérítőből 15-en szaúdi állampolgárok voltak. A szeptember 11-én elhunytak 1400 családtagja a napokban olyan friss bizonyítékokat mutatott be a bíróságnak, miszerint a washingtoni szaúdi nagykövetség (!!) vette meg a jegyét annak a két szaúdi ügynöknek, akik 1999-ben egy polgári járaton tanulmányozták a későbbi támadást.

Egy Phoenix-ből Washingtonba tartó járaton egyetemistáknak adták ki magukat, technikai kérdéseket tettek föl az utaskísérőknek és még a pilótafülkébe is többször be akartak kéredzkedni. A viselkedésük annyira gyanús volt, hogy a repülő félúton vészleszállást hajtott végre. Az FBI kihallgatta a két szaúdit, de végül vádat nem emelt.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG