3p
Lesz internetadó, maximum 700 forint havonta – Drágább lehet az élelmiszer – A Fővárosi Ítélőtábla és az Alkotmánybíróság is devizahiteles ügyeket tárgyal

Havonta maximum 700 forint lehet az internetadó mértéke – erről nyújt be módosító indítványt a Fidesz. A kormánypárti képviselőcsoport erről azután tájékoztatta az MTI-t, hogy Budapesten tiltakozás volt az internetadó ellen. A Fidesz-frakció jelezte, módosító indítványuk azt is rögzíti majd, hogy idézem: "az adatforgalomra kiterjesztett adót a távközlési szolgáltató cégek fizetik, nem az előfizetők, nem a magánszemélyek".

Az élelmiszeripari felügyeleti díjat is emelnék 2015-ben – ez is szerepel a jövő évi adótörvény-javaslatban. A kereskedők szerint ezt már nem bírja el a szektor, muszáj lesz emelniük az árakat. A termelők, a feldolgozók, a nagykereskedők és a kiskereskedők most is fizetnek felügyeleti díjat, az árbevétel 0,1 százalékát, a pénz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal működésére megy.

A GKI-Erste konjunktúra-indexe októberben csaknem elérte idén áprilisi, másfél évtizedes csúcspontját. Az üzleti és fogyasztói várakozások is javultak: a fogyasztók kevésbé tartanak a munkanélküliségtől és az inflációtól. Az építőiparban és a kereskedelemben kevesebb cég tervez áremelést, míg az iparban több.

Két bank, a K&H és a CIB magyar állam elleni devizahiteles keresetét tárgyalja ma a másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A CIB ügyében a bíróság első fokon kimondta: a bank szerződéseiben megsértette az arányosság és az átláthatóság elvét azzal, hogy nem szabályozta az áremelés mértékét, az árazási elvek pedig nem voltak nyilvánosak a fogyasztók számára. A K&H első fokon részlegesen nyert: a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a bank 2014. március 15-e és július 19-e közötti egyoldalú szerződésmódosításai tisztességesek voltak.

Az Alkotmánybíróság is tárgyal a devizahiteles indítványokról. A Népszabadság értesülése szerint döntés ma még nem várható.

Sokat bukott a gyenge a forinton Magyarország legnagyobb hitelezője, az amerikai Templeton: a június végi nagyjából 13 milliárd dollárról szeptemberre 12,15 milliárdra csökkent a cég magyar kötvénykitettsége. A visszaesés szinte teljes egészében az árfolyam változásának volt köszönhető, a dollár 227,13-ról 245,13-ig erősödött a forinttal szemben a harmadik negyedévben. Vagyis az amerikai alapkezelő több mint 800 millió dollárt, forintra átszámítva 196 milliárd forintot veszített az árfolyamon.

309 forint körül jár az euró a bankközi devizapiacon, ezzel megtört a másfél hónapos erősödés. A régió megítélésére hatással lehet az ukrán választás eredménye is: Ukrajnában az elnök vezette nyugatbarát erők nyertek. Ez azt jelenti, hogy elhúzódhat az Oroszországgal fennálló konfliktus, maradhatnak a szankciók, ami negatívan hathat mind a lengyel, mind a magyar gazdaságra.

Esnek az európai tőzsdeindexek, miután ismét csökkent a német üzleti hangulatindex. A német gazdaság teljesítményét jelző index októberben az elemzők által várt 104,3 pont helyett 103,2 pontra, 2012 decembere óta a legalacsonyabb szintre csökkent.

Idén nem számíthatnak nyereségre a kukoricatermelők: a sok eső miatt lassan halad a betakarítás, és a szárításért is fizetni kell. További részletek Németh Istvántól, a Magro.hu ügyvezetőjétől.

Ezen a héten változatlan marad a benzin és a gázolaj ára, így számol a GKI Energiakutató. A benzinért 388, míg a gázolajért 399 forintot kell fizetni literenként. Az elmúlt hetekben többször is csökkentek az árak a kutakon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG